Szabadság az iskolában

Bokor Zalán, XI. osztály, Temesvár





Meggyőződésem, hogy 
diáktársaim túlnyomó 
többsége számára a címben 
megjelenő két fogalom 
tökéletesen összeférhetetlen. 
Attól tartok, sok szempontbó
megkérdőjelezhetetlenül 
igazuk van, próbáljuk hát 
e jelenséget megérteni. 







Tagadhatatlan, hogy a rendszerváltás óta rengeteget javultak az állapotok a hazai iskolákban. Ma senkinek nem fognak

„… s tégy, amit akarsz!”

Dénes Gabriella, korrektor, Kolozsvár




Reményik Sándor neve 
sokunk számára ismerősen 
cseng. Többféle idézet 
került már ballagási
csoportképre, kártyára, 
számos alkotását mondják 
el részben vagy egészben 
különböző közösségi alkalmakon. 



 Egyik versének két záró sorát pedig különösképpen is kedvelni szokták, sőt ki is használják sokszor. 
„…szeresd az Istent, / s tégy, amit akarsz!” Mintha az Isten és

A játék szabadsága

Fazakas Szilvia, XI. osztály, Temesvár






Sokféle játék létezik 
és mindegyiknek megvan 
a maga építő jellege. 
Még a számítógépes 
játékoknak is, 
bármennyire is 
elítéljük azokat.






Csak egy példát említve: a testvérem online játékok által tanulta meg az angol nyelvet. Egy gyerek életében nagyon fontos a játék, s úgyszintén a felnőttében is. Ahogy fentebb említettem, a játéknak nem csak

Teljes emberi szabadság

Szabó Liza, XI. osztály, Temesvár





„A fiatal generációk 
már nem ismerik a fizikai határokat, amelyeket 
diktátorok vagy földesurak 
szabtak alattvalóiknak.
Lelkük azonban mennyi 
szabadságot élvez?”







Őseink véres harcokat vívtak a szabadságukért. Világháborúk és forradalmak törtek ki a világ minden sarkában, mert az ember, majd az egész nép

Szabadság?

Szabó Nóra, XI. osztály, Temesvár



A mai fiatalok furcsák. 
Igen, valóban furcsák vagyunk. Izgünk-mozgunk, nem tudunk 
nyugton ülni, s hol a toppon érezzük magunkat, hol pedig lent, valahol a mélyben. Egyik percben úgy érezzük, hogy képesek 
lennénk megváltani a világot, 
míg a másikban nem is akarunk hallani arról. 




Így van ez az emberekkel is: ma elfogadjuk, szeretjük, holnap pedig látni sem kívánjuk őket, és tudomást sem veszünk arról, hogy

Ideális család?

Sz. G., Ditró




Kisgyerekes szülőként 
időnként meglepődöm azon, 
milyen családképet közvetít 
felénk a média, s általa 
a minket körülvevő emberek.
Mindenki tudja vagy jobban 
tudja, hogy feleségként, 
fiatal anyukaként mi mindent 
nem teszünk jól.





Mindig elcsodálkozom „Bezzegéken”, mert bizony élnek, vannak, virulnak, s akarva-akaratlan sokszor az ember orra alá dörgölik,

Családban élni

Köllő Zsófia, magyartanár, Tusnádfürdő





Olyan iskolában tanítok, 
ahol a gyerekek fele 
Böjte Csaba ferences szerzetes otthonában nevelkedik, 
távol a családjától. 
Más gyerekek a külföldön 
dolgozó szülők miatt 
szenvednek hiányt 
családi élményekben.






Tehát hogy így, hogy úgy, de sok olyan esettel találkozom, amikor a szülő nem tud érdemi családi életet biztosítani gyerekének. Az ezáltal keletkező űr

Biztonság kapcsolatainkban

Csíki Szabolcs, segédlelkész





Minden ember vágyakozik 
támasz és védettség, 
biztonság és megbízhatóság után. 
Ez természetes! Viszont a félelem, hogy elhagynak, gyakran 
korlátozza kapcsolatainkat, barátságainkat, családjainkat. 





Mi ez a félelem? Hogy elhagynak? Hogy nem sikerül? Hogy rutinná, lapossá válik az életünk? Jézus lehetőséget mutat, hogy

Hozzáállás kérdése

Fodor Zsuzsana, Kolozsvár






Ha a szenvedés fogalmára 
gondolok, egyik kedvenc 
idézetem jut eszembe, 
mely angolul így szól: 
„Pain is certain, suffering 
is optional”, vagyis: 
„A fájdalom elkerülhetetlen, 
a szenvedés választás dolga”.





Bármennyire kiábrándító is tud lenni, sokan igaznak tartják, s már én is gyakran hajlok arra, hogy helyénvalónak tartsam ezt az állítást. Duális világban élünk, ahol elkerülhetetlen

A valóság és a vágy közötti különbség velejárója

Dr. Turányi Csilla







„Szenvedni annyi, 
mint nem jó úton járni” 
– mondta egy öreg bácsi 
a kórházban, aki 
a gyógyszerek mellett is 
mérhetetlen fájdalmakat 
élt át, a szeme mégis 
mosolygott, 
békés volt és nyugodt. 








Ott álltunk körülötte fehér köpenyben, fiatal lelkes orvostanhallgatók, és döbbent csönd telepedett a kórteremre. Próbáltuk megérteni,

Választ keresni a szenvedés miértjeire

Fábián Róbert, Kolozsvár





A szenvedés magába foglalja mindazt, ami az embernek 
fájdalmat okoz, legyen az 
fizikai vagy lelki eredetű.
A szenvedés, a fájdalom már 
az emberi élet kezdetétől fogva jelen van (gondoljunk csak 
a Teremtés könyvére) s elkísér.  




Az emberi megvalósítások, a munka, a vívmányok mind magukban hordozzák valamilyen szinten a szenvedést. Ha végigtekintünk a történelmen, arra a megállapításra juthatunk,

Kényelmetlen valóság

Rácz Emőke, Kolozsvár






Az élet siralomvölgy, 
hallom néha, mintha 
ez axiómája lenne a 
mindennapoknak. Tele 
van szenvedéssel, 
mert mi más lenne 
a betegség, a fájdalom, 
a veszteség, a magány.






Csupa kellemetlen, kényelmetlen, maga után rossz szájízt hagyó valóság. Vajon milyen lenne nélkülük? Nem tudom. Ha nagyon akarnám, talán fel tudnám vázolni

Létezés a fizikai létezésen túl?

Réti Tamás





Születésünk pillanatától 
kezdve életünket belengi 
a halál megkérdőjelezhetetlen 
és kikerülhetetlen valósága. 
Így a vallások mindig igyekeztek előhozakodni olyan magyarázatokkal, amelyekkel megpróbálták megérteni, hogy az emberi élet véges.





Minden, ami körülvesz bennünket, egyszer elmúlik, de van-e remény arra nézve, hogy a létezés folytatódhat a fizikai létezésen túl? Erre minden

Üdvösség a hétköznapokban?

Iociac Kerekes Tünde, Pusztadaróc




A Szentírást lapozgatva megfigyelhetjük, hogy van egy rendkívül izgalmas, rejtélyes, megfoghatatlan fogalom benne, melyet sokan sokféleképpen magyarázunk, megélünk, várunk: 
ez nem más, mint az üdvösség, 
üdv fogalom.







Erre épül gyakorlatilag hitünk, ez után vágyakozunk, vagy éppen ez az, ami miatt kételkedünk néha. Ez a fogalom rendkívül komplex, hisz hordozza magában

Keresztény túlvilág-koncepció az üdvösség reményében

Tunyogi Endre



A keresztény ember számára a túlvilág egy valóság, amit 
a hite alapoz meg, tehát nem beszélhetünk egy empirikusan bizonyítható valóságról, pusztán egy, a hit által szilárdan alátámasztott világszemléletről, mely hitbeli meggyőződésünk következményeként alakul ki.



A hagyományos értelmezés alapján három „helységre”, ha úgy tetszik, létállapotra vagy részre osztható a keresztény túlvilág:

HiTudáSzeretet

Kovács Ildikó, egyetemista, Kolozsvár









Ismerjük a mondást, 
miszerint jóból is 
megárt a sok. 
Így lenne ez vajon 
a tudással is? 
Valószínűleg igen, 
de kérdés: Mi számít soknak? 







Az ember alaptermészetéből adódóan néha többet akar annál, mint amije épp van. Ezt lehet az emberi gyarlóság számlájára is írni, de véleményem szerint, ha az ember ezt tudatosan teszi,

Játszva tanulni

Bogos Boróka, egyetemista, Kolozsvár





A játék olyan fogalom, 
amit ha meghallunk, 
mindenkinek valami 
más jut az eszébe: 
öröm, barátok, mosoly, 
sírás, düh, élmény, 
tapasztalat, emlék… 









Ebből az okból kifolyólag az életünk alapfeltétele, amely nem szabad véget érjen a gyermekkorral. Játékalkalmak során ismerjük meg igazán

Bölcsesség és tudás a Bibliában

Fábián Róbert, szerkesztő, Kolozsvár




A Biblia, de az egykori 
keleti kultúrák gondolkodása, 
az egykori keleti ember gondolkodásmódja számos esetben eltért a nyugatitól, 
s különösképpen állítható, 
hogy teljesen eltér a mai nyugati világ sokszor csupán elméleti 
és értelmi felfogásától. 



Így van ez akkor is, ha a szentírási bölcsesség s az ehhez kapcsolható tudás fogalmakat nézzük. Platón és Arisztotelész is felfigyelt

A poénkodás, ami nem vicces

Dénes Gabriella, korrektor, Kolozsvár




Manapság nagy divat feministát kiáltani, ha egy – a pozitív jelzőket most hagyjuk, mert 
csak félreértenék – gondolkodó ember felhorkan, amikor 
az olimpiai közvetítésen Knézy Jenő szájából méltatásként elhangzik: ez férfimunka volt. (Kozák Danuta teljesítményét méltatta éppen Knézy.) 




Ugye épelméjű ember nem akad ki ezen. Épelméjű ember méltatja Knézy kijelentését (s teszem hozzá, a teljes hétköznapi beszédet). Nem akart semmi rosszat, csak a gaz, galád feministák feszt

Szerepzavar vagy átalakulás?

Hogyan változtak a női/férfi szerepek?
Fábián Róbert, szerkesztő, Kolozsvár



Minden bizonnyal elmondható, hogy valamikor sokkal egyszerűbb lett volna bárkinek körülhatárolni a női és a férfiszerepeket, vonalat húzni, eldönteni, hogy melyik szerep specifikusan női vagy féri. 



Így nem is csoda, hogy ma – ha ez a téma előkerül – egyre többen, többször beszélnek arról, hogy ezek a szerepek a II. világháború utáni időben,