Családban élni

Köllő Zsófia, magyartanár, Tusnádfürdő





Olyan iskolában tanítok, 
ahol a gyerekek fele 
Böjte Csaba ferences szerzetes otthonában nevelkedik, 
távol a családjától. 
Más gyerekek a külföldön 
dolgozó szülők miatt 
szenvednek hiányt 
családi élményekben.






Tehát hogy így, hogy úgy, de sok olyan esettel találkozom, amikor a szülő nem tud érdemi családi életet biztosítani gyerekének. Az ezáltal keletkező űr


kézzel fogható, hiszen a családban észrevétlenül olyan mintákat, attitűdöket sajátítunk el, amely az egész társadalmi működésünket meghatározza: hogyan fejezzük ki szeretetünket, hogyan együk meg a reggeli rántottánkat, hogyan végezzük el feladatainkat stb. Az oktatás, de a társadalmi élet is megsínyli, hogyha a gyerekeknek nincs rögtön kéznél a szülők, nagyszülők, testvérek mintája, útmutatása. 
Az „elhagyott” gyerekek mellett számtalan elhagyott idős embert is látunk magunk körül: gyerekeik külföldön dolgoznak, vagy épp nem kényelmes nekik a beteg szülő ápolása. A védtelenek számára legfontosabb a család védelmező köre, de minden korosztály építkezhet abból, ha nincs egyedül ezen a világon. 
Persze azt is látom, hogy a hagyományos családi élet a felszín alatt sokszor valamelyik fél számára kényszer, sok elhallgatást, szenvedést, erőszakot is rejthet. A család napjainkban zajló válságához ez is nagyban hozzájárult. Azt gondolom, az a legfontosabb, hogy a saját múltjával és vágyaival kapcsolatban mindenki tudatos legyen.
A mai napig hálás vagyok azért, hogy szüleim mellett nagyszüleimmel és két dédmamámmal egy házban nőttem fel. Rengeteg szeretetben lehetett részem, sokféle viselkedési mintát láttam, amelyek közül választhattam, megtanulhattam a mások iránti felelősséget, és sok minden mást is. Ez a felállás nem volt mindenkinek könnyű: nagyon különböző életkorú emberek éltünk együtt, mindenki a saját szükségleteivel. De hát erről szól a társadalom is, nem?







Nincsenek megjegyzések: