A keresztény ember számára a túlvilág egy valóság, amit
a hite alapoz meg, tehát nem beszélhetünk egy empirikusan bizonyítható valóságról, pusztán egy, a hit által szilárdan alátámasztott világszemléletről, mely hitbeli meggyőződésünk következményeként alakul ki.
A hagyományos értelmezés alapján három „helységre”, ha úgy tetszik, létállapotra vagy részre osztható a keresztény túlvilág:
menny, pokol, tisztítótűz. A túlvilág térbeli felfogásával főként a középkori teológiai gondolkodásmódban találkozunk: Aquinói Szent Tamás teológiai munkájában, a Summa Theologieben arról ír, hogy „a halál után a léleknek lakóhelye van”. Azért nem beszélhetünk a túlvilág tekintetében sem helyről, sem pedig állapotról, mert egyik kifejezés sem helyes, ezek pusztán modellezik, kézelfoghatóbbá teszik azt, ami tulajdonképpen kézzelfoghatatlan és kimondhatatlan. Pusztán a Szentírás szavai és Jézus Krisztus ígéretei alapozzák meg a túlvilágba vetett hitet, ám ezek nem nyújtanak elég bizonyosságot a túlvilág értelmezéséhez. Azt, hogy mennyire nehéz a teológus dolga, amikor a túlvilágról kell beszélnie, a leginkább Szent II. János Pál pápa szavai fejezik ki, ő így fogalmaz: „Sem a Szentírás, sem a teológusok nem nyújtanak elég világosságot ahhoz, hogy a halál után bekövetkező életet helyesen lehessen ábrázolni”.
Az üdvösség az az állapot, amely megalapozza a keresztény életet, amely reménységet ad, értelmessé teszi a keresztény életet az örök boldogság elnyerésének ígérete által. A mennyország vagy az üdvösség úgy fogható fel, mint teljes szeretetközösségben, teljes békében lenni a szeretet Istenével. Ezzel szemben a kárhozat az örök reményvesztettség, örök sötétség és szenvedés állapotaként értelmezhető, az értelem nélküli reményvesztett szenvedés állapotaként. A tisztítótüzet pedig nem képiesen tűzként vagy lángként kell elképzelnünk, hanem a tisztulás eszközeként, hogy megtisztuljon minden, ami nem Istentől származik bennünk, a rossznak pusztulnia kell ahhoz, hogy az ember megtisztulva, szeretettel telve tudjon a szeretet Istenéhez kerülni az örök üdvösség honába. Éppen ezért a pokollal ellentétben a tisztítótűzbeli szenvedésnek értelme van, a megtisztulás ad értelmet, ami által az üdvösség reménye alapozódik meg. A tisztítótűzzel kapcsolatban kevés utalást találunk a Szentírásban, konkrétan egyetlen helyen olvashatunk a tűz általi tisztulásról, ez pedig az 1Kor 3,12–15, ahol Szent Pál a tűz általi tisztulásról beszél.
A fentebb említett térbeli felfogás csupán egyike az egyház történelmében kialakult túlvilágmodelleknek, melyekből több is felsorolható, olyanok, mint például az ontológiai értelmezés, az egzisztenciális modell, az időbeli felfogás stb. Mindegyik modell másként próbálja elénk tárni azt, ami felfoghatatlan az ember számára. Azonban egyik sem nyújt kellő világiságot a túlvilág felfogásához, ezért elmondható, hogy kézzelfogható hittartalomként csak a Szentírás szavai és Jézus Krisztus ígéretei szolgálnak bizonyságul a túlvilág és az üdvösség felől. Az üdvösség szempontjából azt kell mondanunk, hogy reméljük mindenki üdvösségét, így a magunkét is, ám fontos, hogy nem hitbuzgóságunk méltó jutalmaként, hanem elsősorban Krisztus megváltó műve következtében. Az ő érdemeire való tekintettel, melyhez csak részben társulnak a mi érdemeink.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése