A Biblia, de az egykori
keleti kultúrák gondolkodása,
az egykori keleti ember gondolkodásmódja számos esetben eltért a nyugatitól,
s különösképpen állítható,
hogy teljesen eltér a mai nyugati világ sokszor csupán elméleti
és értelmi felfogásától.
Így van ez akkor is, ha a szentírási bölcsesség s az ehhez kapcsolható tudás fogalmakat nézzük. Platón és Arisztotelész is felfigyelt
a bölcsességre, s míg az első úgy határozta meg mint a csodálkozást (s ebben látta a filozófia alapmotívumát is), a második már az emberi bölcsesség kezdőpontját a kérdezésben látta. Ezekhez kapcsolódik majd jóval később a descartes-i meglátás is, amely szerint az emberi bölcsesség minden, az ember által megismerhető dolgok ismerete. A filozófia klasszikus megközelítésben a bölcsesség szeretete, a filozófus pedig különleges módon törekszik a bölcsesség megismerésére. Mások meg a bölcsességet mint az ész „termékét” értelmezik, s az ember számára a lelki nyugalmat, s az ismeret adta szabadságot adja. A Bibliában és a héber nyelvben a bölcsesség és maga a tudás viszont ettől teljesen más értelmet hordoz, éspedig elsősorban a praktikusságot jelzi, valaminek az ismeretét. Istent számos alkalommal illeti a Szentírás a bölcs és a mindentudó jelzővel. Az emberi bölcsesség a hozzáértést jelenti, azaz valaki nagyon érti, tudja azt, amit csinál, és a mesterségét: Kiv 35,25 vagy Kiv 36,8. A bölcsesség nem egyszer az okosság szinonimája is: bölcs az, aki bölcsességének köszönheti például vagyonát: Ez 28,4. Máskor pedig az Ószövetség az uralkodókat vagy tanácsosaikat nevezi bölcseknek, máshol meg a bölcseket balgáknak nevezi (pl. Jer 50,35, Iz 19,1). A bölcsességet, a tudást nem csak a kiváltságosak szerezhetik meg, hanem bárki, így egyetemes (Jer 10,7).
A Szentírás számos alkalommal megjegyzi, például a bölcsességgel szerzett vagyon esetében is az a szív felfuvalkodottságához vezethet, vagy a bölcsességet balga tettekkel el is lehet veszíteni, s ennek következménye számtalanszor pusztulás – Jer 49,7.
Bölcsességről, tudásról számos ószövetségi könyvben olvashatunk, így a Zsoltárok-, a Prédikátor-, a Példabeszédek- vagy Jób könyvében, számos próféta említi, de különösképpen szólni kell a Bölcsesség könyvéről ilyen kontextusban. Ez nemcsak egyfajta röntgenfelvételét készíti el a bölcsességnek. Az is kitűnik belőle, hogy a bölcsességben Isten megismerését, s az „istenfélelmet”, azaz a Teremtő–teremtett lény helyes viszonyát mutatja be.
A bölcsességben, s implicite a tudásban az erények forrását s minden jónak az okát láttatja. Ebből leszűrődik a Szentírásban megfogalmazódó második gondolat is, amely a teremtő-teremtett lény egyenes következménye, azaz az ember felelős önmagáért, fejlődéséért, s a teremtett világért is. A bölcsesség nem csupán írástudást, vagy az írástudók bölcselkedéseit jelenti, hanem egy-egy konkrét élethelyzet hozzáértő megoldását is, mely bárkinek megadatott. Az ún. bölcsességi irodalom az emberi élet égető kérdéseire keres válaszokat, s azokat végigvezetve el akarja juttatni az embert a bibliai értékrend csúcspontjához, az élő, személyes Istenhez. A tudás, így a bölcsesség s annak elsajátítása nem lehet, nem válhat öncélú „filozofálgatássá”, hanem az ember céljait, s legfelsőbb célját kell/kellene szolgálja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése