Gyermekkorom
óta folyamatosan visszatérő kérdés, dilemma bennem, hogy mit is jelent jónak,
etikusnak lenni, hogyan kell ahhoz viselkedni, beszélni, hogy mások etikusnak
lássanak.
Gyerekként, ha hallgatunk szüleinkre, tanárainkra, tanulunk,
akkor máris jó gyereknek vagyunk titulálva, viszont az évek során
egyre több
külső hatással, ideológiával, elvárással találkozunk, s nem is olyan könnyű vagy egyértelmű „jónak” lenni. Egyik kedvenc novellahősöm jelenik meg szemeim
előtt: Esti Kornél – szinte együtt utazunk a villamoson, sokszor átérzem,
átélem én is a szürke hétköznapokban a benne zajló szégyent, törtetést,
közönyt. A változó ideológiák, elvárások szelében mi is nap mint nap más-más
„kabátot” viselünk, melyben ha néha nem is érezzük jól magunkat, felvesszük,
azért, hogy ne bántsanak ezek a szelek. Úgy gondolom, nem csak én döbbentem rá
arra az évek során, hogy sokszor sajnos feladjuk a számunkra sziklaszilárdnak hitt elveinket is, csak azért, hogy megfeleljünk másoknak, az
adott helyzetünknek. De valóban ez lenne a helyes? Kimutathatjuk-e az általunk
képviselt értékrendet bármikor, még ha nem is egyezik ez a körülöttünk levőkével?
Véleményem szerint valamilyen szinten, még ha nehéz is, ki kell tartanunk az
általunk képviselt értékek mellett, talán néha veszíthetünk ezzel, de sok élő
példa van rá, hogy nyerhetünk is vele. Senkinek nem esik nehezére, ha kinyitjuk
valaki előtt az ajtót, vagy segítünk egy idős személynek, szépen szólunk a
kollegánkhoz, ha nem a rosszat keressük a másikban, ha nem csak túléljük, hanem
megéljük a napjainkat, hisz nem ilyen apróságok az etikus élet alapjai? Megváltoztatni
a világot nem tudjuk, hisz egy fecske nem csinál nyarat, de talán a szűk
környezetünket jobbá tehetjük, melyben mi is jobban érezhetjük magunkat. Paulo
Coelho szavaival élve: „Ha megpróbálunk jobbak lenni, mint vagyunk, akkor
körülöttünk is minden jobbá válik.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése