Jézus kiment a pusztába, és igen, nem
evett. Nem evett, mert nem volt amit. De Jézus böjtje nem (csak) ebben állt. Jézusnak a kísértéseivel
kellett
megküzdenie. A Sátánnal találkozott. És tudott neki ellent mondani. Ha ezen
gondolatmenet nyomán haladunk tovább, egészen új problémák, nehézségek
vetődhetnek fel. Mi észrevesszük, amikor kísértésbe esünk? Vajon eszünkbe jut
Jézus és a negyven napos böjtje, amikor az ördöggel kockázunk? Tartózkodhatunk
a hústól, de úgy is belakmározunk valami másból. Maradjunk távol a zajos mulatságoktól?
Úgy sem tudunk csendben ülni. Mondjunk le valamiről, amit később kétannyiszor
pótolunk? Az emberi gondolkodás néha eléggé korlátozott. Nem azt állítom, hogy
amit az egyházi hagyomány évszázadok óta gyakorolt ne lenne jó vagy hasznos, de
véleményem szerint keveset ér, ha nem agyban dől el a böjt, és nem emeljük egy
nemesebb szintre.
A kísértés kell! Természetesen önmagában
ez így nem igaz, de ha mélyebben kutakodunk, akkor ez a kijelentés is értelmet
nyerhet. Ha kihívások elé kerülünk, akkor saját magunk számára is világossá
válnak korlátaink, gyenge pontjaink, és ezáltal lehetőségünk nyílik arra is,
hogy ezeket csiszolgassuk, esetleg kiküszöböljük a csorbákat. Ha ez nem
történne meg, akkor nem fejlődnénk, főleg lelkileg nem, s ezáltal szentekké sem
válhatnánk. Már amennyire szentekké tudunk válni.
Adott helyzeteben tudunk-e keresztények
lenni? Egyáltalán milyennek kell lennie egy kereszténynek, esetünkben a böjti
időben? Hiszen azt az utasítást kaptuk, hogy ne szagassuk meg ruháinkat, hanem
illatosítsuk be hajunkat, ne üssük ki senki szemét azzal, hogy ma éppen nem
ettünk. Istent nem a reggeli kávé elhagyása miatt fogjuk tisztábban látni.
Hanem azzal, ha figyelünk rá, és ha ezt a technikánkat fejlesztjük is. Nem
akkor, ha szomorkodunk péntek este a szobánk sarkában, hanem amikor nemet
tudunk mondani a szembejövő gonosznak. Mert az jön az utcán, a kávézóban, a
táncban, akár a templomban is. Nem önmagukban bűnösek a cselekedetek, helyek,
tettek. Mindig bennünk dől el, hogy Krisztus tanításának gondolatával
ébredünk-e. Nyílván itt a legsebezhetőbb egy keresztény. Ha naponta
kiválaszthatja, hogy ma inkább keresztény lenne vagy nem, akkor képmutatóvá
válik. Én azt mondom: edződik. Mert minden nap megtanítja őt arra, hogy hogyan
lett volna célszerűbb útnak indulni.
A böjtben próbáljunk tudatosan
keresztényként nyugovóra térni. Végiggondolni, hogy miért lett volna vagy
miért volt jobb kereszténynek maradni. Azt nem mondhatom, hogy érdemesebb, de
sivatagos éghajlata miatt kalandosabb és egy másfajta perspektívát ad. Vagyis a
keresztény két szemüveget kap. De nem a születésétől fogva révbe ért keresztény
kapja, hanem az, aki keres és minduntalan beleesik a homokgödrökbe. Így majd
magunk dönthetünk. Egyem-e húst vagy ne? Érezzünk a kérdés súlyát?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése