A
böjtölés azonban természetesen nem a keresztény egyház megszületésével
kezdődött el, ugyanis
Jézus is negyven napig böjtölt a pusztában, valamint már
az Ószövetségben is számos helyen olvashatunk róla.
Eleinte nagyon szigorúan vették a
böjtöt, de a szokásokon később enyhítettek. Mára a következő gyakorlat van
elterjedve: a tizennégy évnél idősebbek nem ehetnek húst a nagyböjt péntekein;
a huszonegyedik életévüket betöltöttek (hatvanadik életévig) pedig ezen felül
hamvazószerdán és nagypénteken napi háromszor ehetnek, de csak egyszer
lakhatnak jól.
Felvetődik az a kérdés, hogy a
böjtöt kényszerből vagy önkéntesen vállaljuk? Bizonyára egy keresztény ember
életének a végső célja az üdvösség kellene legyen, ennek az eléréséhez pedig
bizonyára be kell tartani bizonyos játékszabályokat. Vajon ilyen egyszerű
kötelező módon betartandó „játékszabály” lenne a böjt is?
Míg az Ószövetségben úgy tanították
az embereket, hogy öltsenek zsákruhát magukra, valamint teljes külsejükkel
jelezzék böjtölési időszakukat, ezzel szemben Jézus azt tanította, hogy „ne
lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is
ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” (Mt 6,18).
Szerintem ez által lehet igazán rátapintani a böjt lényegére. A böjtöt önként
vállaljuk és nem kényszer hatása alatt tesszük, tehát nem kell az egész világ
számára kikürtölnünk a kisebb áldozatainkat, ugyanis azok a hírnév által elveszítik
jelentőségüket.
A böjtnek nem csak évente negyven napból
kellene állnia az életünkben, ugyanis az nem csak a nagy cselekedetekről
szól. A böjtnek számos formája létezik, felhoznám példának a szavak böjtjét,
amikor alázatból inkább elhallgatunk és nem csak azért is mi mondjuk ki az
utolsó szót. Az igazi nagyböjt nem az által születik meg szerintem, hogy
péntekenként nem eszünk húst (természetesen ez az elsődleges lépés), hanem
kisebb, de maghatározóbb lépések által. Vegyük például figyelembe a
vegetáriánusokat, ugyanis nekik nem számít lemondásnak az, hogy péntekenként
nem ehetnek húst. Ha tudom magamról, hogy én nagyon szeretem a csokoládét,
akkor megtehetem, hogy most negyven napig nem eszek egy kockát sem, de ha ez
valakinek nehezére esik, akkor az is elég kezdetlegesen, ha például a részemnek
a felét odaadom a barátomnak vagy egy rászorulónak.
Merjük tehát apró lépések által az
elkövetkezendő néhány hétben szebbé tenni a magunk és mások életét, s
elmélyíteni a kapcsolatunkat Istennel. Azt azonban nem ajánlom, hogy a nagyböjt
is ugyan olyan legyen, mint sokak számára a karácsony (ha elmúlik – oda a nagy
szeretet és jóság).
Kép: részlet Trifu Cristina munkájából
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése