Különböző módon gondolkodunk a böjtről, de be kell látnunk, alapjában
véve pozitív funkciója van. A böjt nem sajnálja tőlünk az evést, az ivást,
hanem lelkivé teszi, s ezáltal segít közelebb férkőzni a legizgalmasabb „ismeretlenhez”:
Istenhez s egyúttal önmagunkhoz.
A sivatagi atyák jól alátámasztják ezt, mikor azt
állítják: az út Istenhez önmagunk megismerésén át vezet. Persze ahhoz, hogy ezt
azt utat bejárjuk, ami egyáltalán könnyű út, meg kell értenünk
a böjt lényegét.
Közös gondolkodolkodással szeretnék fölszámolni hamis
hiedelmeket, s valamiféle belülről eredő átalakulásra akarok búzdítani minden
kedves olvasót. Azért merem ezt tenni, mert hiszem, hogy személyes
böjtömmel elkezd „szakadozni” kapcsolatom fölfelé, azaz közelebb
kerülhetek Istenhez. Mélyül a kapcsolat! Ez igazi csoda, ami bármelyikünkkel
megtörténhet.
Szöget üt fejembe a kérdés, amelynek válaszát mindannyian
belülről halljuk, hogy kiüresedés és a szeretet jó íze nélkül, vajon hogyan
valósulna meg? Hamis böjtfajták a lemondás álruhájtát öltik, és azzal
hitegetnek, hogy segítenek minket a test és lélek közti szükséges harmónia
megteremtésében. Állítjuk, hogy fontos a sportoló böjtje a jó teljesítményért,
a fogyókúra a hízásra hajlamosnak, a diéta a gyomorbajosnak, ami akár terápia
lehet. Tudjuk, hogy élhetünk a kozmetikai böjttel, mellyel segíthetünk
eltávolítani, vagy kikerülni fizikai szépséghibákat, de különösen jelentős
számunkra a vallási böjt.
Az egyházban már a
kezdetektől felkészültek a találkozásra Krisztussal az Oltáriszentségben. A
Katekizmus tanítja, hogy a böjttel a liturgikus ünnepre készülünk fel,
elnyerjük a szív szabadságát és legyőzzük az indulatokat. Ezt a készületet
fedezzük fel a szentségi böjtben is, ami redukálódott ugyan az áldozás
előtti egy órára, de mit sem csorbított ez a méltó felkészülésen, amelyen át
mély tisztelettel lépünk be Krisztus jelenlétének titkába, és a kenyér titkába,
ami Krisztus teste (vö. 1 Kor 11,28-29).
Ehhez akar nagy lehetőséget kínálni a nagyböjti szent idő
s akár le is méri böjtünk és imáink értékét azzal, hogy érzékenyebbé válunk
mások helyzetére s kizökkenünk a mindennapok anyagi taposómalmából. Pápánk arra
biztat, hogy hitelesen éljük meg Isten és az embertárs iránti szeretetet.
Hiszem, hogy ez is lemér minket.
E negyven napot az egyház hagyománya szerint több
cselekedet is végigkíséri: a böjt, az alamizsna és az imádság. Természetesen ez
a böjt nem csak az étellel kapcsolatos mértékletességre vonatkozik csupán,
hanem megjelenik az élet más területein is. Valami mélyebb, szívből jövő
ez a böjt. XVI. Benedek emeritus pápa frappánsan fogalmazva mondta, hogy
valójában a belső valóság külső jele, amelyet Isten segítségével
végezhetünk, azért hogy távol tartsuk magunktól a rosszat és megéljük az
evangéliumot. Nem is tudnánk igazán böjtölni, ha közben nem lennénk képesek
Isten igéjéből táplálkozni.
Ez az időszak különösen is összekapcsolódik a lemondás
gyümölcseivel, hiszen kiváló alkalom nyílik meg előttünk e negyven napban az
alamizsnára, a jócselekedetekre, az irgalmasságra, amely szeretetből,
nagylelkűségből fakad. Mindezt csak Isten felől érthetjük igazán, s magunkat és
életünket is csak akkor érthetjük helyesen, ha tudunk vele kapcsolatban lenni. Régóta
tudjuk, hogy ez beszélgetés, ez kapcsolat. Akkor még nem értettük, hogy ez
igazából az ima. Újra és újra tanuljuk ezeket az utakat. Tapasztaljuk, hogy Isten
már itt a földi életben megfizet minket, bármilyen kicsi jóért, sokszor
kamatostól is. Sőt ebben a munkában is velünk van az Úr,
mellettünk áll, hogy segítsen. Sosem hagyja, hogy egyedül menjünk. A választás
pillanatában is velünk van, ahogy Ferenc pápa is hangsúlyozza.
Kívánjuk, hogy minél inkább megértsük s jusson ki nekünk
is ebből az örömből, hogy sok ilyen tapasztalattal állhassunk majd előtte is, akinél
már életünkben sikerült számára „üressé tenni”a belsőnket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése