Láthatóvá tenni a Láthatatlant

Az egyház jelenléte a közösségi hálókon

Fábián Róbert, szerkesztő, Kolozsvár

Az emberek közti kommunikáció talán sosem volt a legegyszerűbb, leghálásabb feladat. Ma sem vált azzá annak ellenére, hogy sok műszer, program hivatott mindezt elősegíteni. Ma még nagyobb kihívás egy olyan világban, amikor kultúrák, népek, emberek olyan gyakran, olyan sok élethelyzetben találkoznak.

Az emberek közti kommunikáció talán sosem volt a legegyszerűbb, leghálásabb feladat. Ma sem vált azzá annak ellenére,

hogy sok műszer, program hivatott mindezt elősegíteni. Ma még nagyobb kihívás egy olyan világban, amikor kultúrák, népek, emberek olyan gyakran, olyan sok élethelyzetben találkoznak.

Az egyház mindig is törekedett arra, hogy kommunikáljon, hogy kapcsolatba kerüljön azokkal, akikhez üzenetét el kell juttatnia. Mert mi más lenne a kommunikáció, mint hídépítés, kapcsolatteremtés. Erre törekedtek az apostolok is akkor, amikor válogatás nélkül, mindenkinek hirdették az evangéliumot. A ma egyházának pedig ugyanaz a küldetése, mint kétezer évvel ezelőtt: láthatóvá tenni a Láthatatlant, hallhatóvá a Hallhatatlant. Ennek érdekében pedig különböző módszereket kell alkalmaznia. Az üzenet ugyanaz, a kommunikációs csatorna változik.

S változnia kell. Mert a jelenlétnek akkor van értelme, ha üzen is. Ha pedig üzenni akar, akkor kommunikálni kell. A kommunikáció sikere pedig mindig mindkét félen múlik. Az „adó” és a „vevő” közötti csatorna ezért fontos: a „vevő” minél kevesebb külső „zajtól” mentesen befogadja az üzenetet, megértse, magáévá tegye.

A ma embere egészen más korban él, mint húsz évvel ezelőtt is: nemcsak a 19. században feltalált modern távközlési eszközök kerültek háttérbe, hanem az elektronikus hálózati kommunikáció helyét is inkább egyfajta perszonális kommunikáció vette át. Egy olyan fajta kommunikáció, mely globális, mely alapoz a vezeték nélküli hálózatokra, a mobilra, a globális jellegre, s legfőképpen a tér- és időbeli függetlenségre, az információ perceken belüli áramlására.

Évente változó, új kommunikációs eszközök, új módok, trendek…

Hol tart az egyház? Kétségtelen, az egyház is felismerte azt, hogy a jelen egyik legfontosabb kommunikációs eszközének a közösségi hálók számítanak. Ha a fiatalabb generációt már szinte csak itt lehet elérni, akkor az idősebbek sem zárkóznak már el előle. A hagyományos kommunikációs eszközök kissé háttérbe szorulnak, szorultak. Ezek fontossága viszont kétségtelen: nemcsak a közösségi hálók táplálkoznak innen, ezekből, de sokan vannak még, akik ezeket tekintik hiteles forrásnak. A közösségi hálókon való jelenlét viszont kielégíti a ma kommunikációjának az egyik legfontosabb eszközét: a képi kommunikációt. Egy képtelen, szöveggel jól megrakott cikket ki olvas szívesen manapság gépen? Minden bizonnyal kevesen. Egyre több közösség kommunikál a közösségi hálók adta lehetőségeket használva: plébániák, közösségek, csoportok számolnak be közös tevékenységükről, eseményekről, esetleg híreket, közérdekű közleményeket osztanak meg. A pápa Twitter-üzeneteit több millióan olvassák… Viszont a közösség hálók tükörképet is adnak. Követhető: kik a „lájkolók”, a követők… S bizony el kell ismerni, hogy inkább csak belső kommunikációról beszélhetünk helyi közösségek oldalainak szintjén. A jövő nagy kihívása pedig megtalálni az utat affelé, hogy miként lehet hatékonyabban kommunikálni azokkal, akik „kint vannak”. Párbeszédet folytatni… S a másik nagy kihívás a tartalmat érinti: csak belső tartalmat kommunikálunk legtöbbször. Arról kommunikálunk, ami az egyház, egyházközösség természetes mindennapi eseményeihez tartozik: szentmisék, ünnepek. Ezeken túllépni kihívás és feladat.