A mai világban
egyre jobban azt veszem észre, hogy kezd kihalni az emberekből az emberség.
Mindenki csak a saját érdekeit nézi és a másikat lerúgja, eltaszítja magától,
csak azért, hogy neki jó legyen.
Még a szűk családi körének és a legjobb barátainak az
érdekeit szem előtt tartja, de hát az idegenek
úgysem számítanak. Ez még csak
tetőződik, ha még az etnikuma se ugyanaz, mint a miénk. Hát ebben a világban
nem könnyű szentnek lenni.
Mit is értünk az alatt a szó alatt, hogy szent? Szentnek azt lehet nevezni, aki
tiszta, a jóra törekszik, mások érdekeit a saját érdekei elé helyezi. Vagyis
amint Szent Pál mondja a Szeretethimnuszában: „Nem tapintatlan, nem keresi a
maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent
remél, mindent elvisel.” – habár ő ezt a szeretetre érti, de egy szent ember a szeretet
teljes megélésére kell törekedjen. A szent emberek a hitüket gyakorlatba is
ültetik, nem csak a látszatra mennek. Ha egy kicsit elrugaszkodunk a földtől,
akkor azokat is szentnek mondhatjuk, akik már a mennyországban vannak. Tehát a
„szentnek lenni” alatt azt is érthetjük, hogy a végső cél lebeg egész
életünkben az orrunk előtt (az üdvösség) és minden cselekedetünket ennek
fényében hajtjuk végre.
Szerintem nagyon sok emberben így nem fogalmazódik meg konkrétan, hogy ők
szentek szeretnének lenni. Azt se tudom elképzelni, hogy a jelenleg szentként
emlegetett emberek kívánsága az lett volna, hogy milyen jó lenne, ha halálom
után szentként tisztelnének az emberek. Ez a magatartás véleményem szerint
gyökeresen ellenkezik egy szent magatartásával. De azért a jóságra
természetesen teljes mértékben törekednünk kell. Egy egészséges keresztény
ember magatartása körülbelül így kellene kinézzen: mindent Isten nagyobb
dicsőségére tesz, hogy másokat egy kis földi mennyországban részesíthessen,
valamint törekszik az életszentségre, hogy élete végén majd
elnyerje méltó jutalmát (mint a mesékben – bár ilyen egyszerű lenne a világ).
Aki szent szeretne lenni, az igenis meg tudja tenni, ugyanis nem vagyunk
semmilyen kényszer alatt. Isten szabad akarattal ajándékozott meg minket,
melyet óvatosan és bölcsen kell felhasználnunk. Nem szabad tömegemberekké
váljunk. Nem mindig az a jó, amit az egész környezetünk tesz (sőt). Még ha ki
is lógunk a sorból, ezt egy nagyobb jó érdekében tesszük és igen is ki kell
álljunk a saját igazunk mellet (így nem is olyan nehéz szenté válni – annak
lenni és maradni). Ilyen szempontból a környezetünk nagyon megkönnyítheti, vagy
éppen ellenkezőleg, nagyon meg is nehezítheti a helyzetünket. Egy vallásos
környezetben talán nem is olyan nehéz lelkileg tisztának lenni.
A
Szentírás hét alkalommal is felhívja a figyelmünket arra, hogy: „szentek
legyetek!”, tehát hallgassunk Isten szavaira és cselekedjünk mindig helyesen,
ugyanis jót tenni valóban nagyon jó, ahogy Csaba testvér szokta mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése