Gál Katalin
 |
| Az Isteni színjátékot kezében tartó Dante |
Keresztény tökéletesség és mennyország... – itt illene valami olyasmit
mondani, hogy mi is pontosan a mennyország, és kik kerülnek oda.
Igen, lehetne, csakhogy ez nem fizika. Ha Ohm-törvényéről
beszélnénk, sokkal könnyebb lenne elmondani egy pontos meghatározást. Ki kerül
a mennyországba,
erről sem tudunk biztosat mondani. De annyi biztos, hogy aki
megteszi a maga kis lépéseit Isten felé (amiről egy múltkori írásban is olvashattunk),
az előbb-utóbb maga fogja megtapasztalni, milyen is a mennyország. Ráadásul
ezeket a lépéseket nem is nekünk kell kezdeményezni, hisz mindig Isten az, aki
„megteszi az első lépést”, ő közeledik felénk, nekünk csak el kell fogadni és
élni a lehetőséggel.
Ha az interneten szeretnék tájékozódni, mit is írnak a
mennyországról, elég szegényes a felhozatal. Tele van halálon túli élményekkel,
csupa olyan beszámolóval, amit józan, gondolkodó ember legalább kétségbe von.
Ha a paradicsom szóval próbálkozunk, az sem sikeresebb, csupán magáról a
zöldségről olvashatunk. A lelki életünket ez sem lendíti fel, de legalább
egészségesek leszünk. Egyedül a Magyar Katolikus Lexikon az, ami tényleg a
mennyországról ír, ezen címszó alatt. Itt megtudhatjuk, hogy a mennyország
(latinul regnum coelorum) a „tökéletes boldogság helye, Isten országának
beteljesedett állapota”... A keresztény tanításban a mennyország a végleges
üdvősség kifejezése, ahol az emberek Krisztus által Isten jelenlétében
részesülnek... Nem valami történésen kívüli hely, ahová az ember eljut, hanem a
Krisztussal való együttlét, az ő dicsőségében való részesedés...”. A
mennyország már itt a földön jelen van, de még nem teljesedett be. Meg kell
tudjuk látni a mindennapjainkban, akkor amikor épp nagyon könnyű és akkor is,
amikor nagyon nehéz. Befejezésül pedig egy Juhász Gyula vers, ami nem a
mennyországról szól ugyan, de nagyon is benne van az Isten utáni
várakozás/vágyakozás:
Fölégettem
az összes hidakat,
Egyedül állok örök ég alatt.
Nem kell a kincs és nincs már szerelem,
Csak a magány és szegénység van velem.
Nem lázadok már és nem álmodom
És nem sírok a földi romokon.
Meghaltam sokszor és nem élek én.
De mindeneknek bánata enyém.
Jövő minden reményét ringatom,
Mint a vihart és fészket a falomb.
Így állok örök békességbe már
S az Istent várom, aki földre száll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése