Előre elrendelés és személyes szabadság

Bélfenyéri Tamás, doktorandusz, Kolozsvár

Az előre elrendelés (eleve elrendelés, predestináció vagy predesztináció) Isten örök döntése, mellyel a szabad akaratú teremtménynek, egyénnek a végső célját meghatározza- írja a Magyar Katolikus Lexikon.Mivel Isten mindentudó, azért ismernie kell az üdvtörténet végső kifejletét.

Figyelembe véve abszolút uralmát teremtményei fölött, a végső állapot csak az lehet,

amit előre eltervezett, és amit megvalósított. Az üdvösség útja nem abból áll, hogy az emberek leélik életüket, és Isten majd az ítéleten eldönti örök sorsukat. Az örök élet természetfölötti állapot, amely magával hozza Isten színelátását, az ő életében való részesedést. A természetfölötti cél csak kegyelmi eszközökkel érhető el, amit Isten meg is ad mindenkinek. Úgy irányíthatja az ember akaratát, hogy az szabad marad és mégis Isten tervét hajtja végre. Isten a kegyelmi ajándékokat szabadon osztogatja, kinek-kinek rátermettsége szerint (Mt 24,15). Lehetősége van arra, hogy öröktől fogva döntsön az ember végső céljáról. Az Ószövetségben a predesztináció előzményeként megjelenik a kiválasztottság fogalma, Izrael Isten „választott népe”. Az Újszövetség azt tanítja, hogy Isten előre rendelkezett választottai sorsáról. Krisztus az ítéleten az igazaknak a „világ kezdetétől nekik szánt országot” adja át (Mt 25,34). Pál apostol így fogalmazta meg a tételt: Akiket Isten eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, s így ő lesz elsőszülött a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette  (Róm 8,30). Egyházunk dogmája az előre elrendelés ténye, de csak az üdvözültekkel kapcsolatban. Tagadjuk, hogy Isten egyeseket már eleve, tetteik figyelembevétele nélkül kárhozatra szánt. A kárhozottakra az elvetés (reprobatio) szót használjuk. Isten ezt a döntést a bűn és a megátalkodottság előre látása alapján hozza meg. Az előre elrendelés Isten titka. Külön kinyilatkoztatás nélkül senki sem állíthatja magáról, hogy az üdvözültek között van. A hívő ember nem él félelemben és bizonytalanságban. Minden jogunk megvan, hogy reménykedjünk az irgalmas Istenben, aki megfizet gyermekei fáradozásaiért. Mivel a főparancs a szeretet, azért annak komoly és kitartó gyakorlását úgy vehetjük, mint a kiválasztottság jelét. Nem ismerjük az üdvözültek számát sem. A Szentírásnak egyes szűkítő kijelentései („sok meghívott” és „kevés kiválasztott”, 144 000 megjelölt) nem arra vonatkoznak. Isten egyetemes üdvözítő akarata megadja mindenkinek a szükséges kegyelmet. De az üdvösség az egyéni érdemek jutalma is, tehát az a kérdés: Isten valakit előre üdvösségre rendel-e, s a hatékony kegyelmet azért adja, hogy érdemszerző tetteket vigyen végbe (tomizmus), vagy előre látja-e, hogy a kapott kegyelmet fölhasználja érdemszerző életre, s ennek alapján rendeli őt üdvösségre (molinizmus)? A kérdést eldönthetetlen. A kárhozottak sorsa szintén misztérium. A Szentírásban áll: Azon könyörülök, akin akarok, és ahhoz vagyok irgalmas, aki nekem tetszik (Róm 9,15). A Biblia máshol Isten irgalmát hirdeti: Fia által megmenteni akarta a világot, nem elítélni (Jn 3,17). Ő mindenkinek adhatna hatékony kegyelmet az üdvösséghez. Vajon miért nem ad más kegyelmet annak, akiről látja, hogy el fog kárhozni? A válasz az, hogy Istenben több a szeretet minden ember iránt, mint bennünk egymás iránt, azért mindent megtesz üdvösségünk érdekében. Szabadságunkat azonban nem köti meg, mert akkor elvenné személyiségünket.