Vaspálcával, szelíd mosollyal, avagy ama
bizonyos aranyközépúttal illő művelni e hivatásos munkát?
A mindenkori viselkedést nagyban
meghatározza az úgynevezett „hét évnyi otthonlét”, amikor a legalapvetőbb
viselkedési módszereket tanítják, adják át a felcseperedő ifjúságnak a
tapasztalt és bölcs felnőttek. Mit illik, illetve mit nem illik, hol és hogyan
kell viselkedni, melyek az általános társadalmi normák, amelyeknek meg kell
felelni – viszont ha nem a „kijelölt és megszokott” úton történik a haladás,
akkor a kritika máris élesen hasít, miszerint hiányzik az alap „hét...”, és ha
valakinek valóban önhibáján kívül hiányzik? Ha nem volt alkalma és lehetősége
találkoznia az említett szabályokkal? „Magánúton” tanulja és ültesse
gyakorlatba?!
A nevelés folytatása az oktatás, amikor a
család után a felelős oktatói intézmény, illetve pedagógus léte bír óriási
felelősséggel a felnövekvő generáció viselkedését, művelődését illetően.
A részismeretek mellett nagyon fontos az emberségre való nevelés, oktatás is.
Nem lehet élesen elválasztani a tananyag és az életre való nevelés mivoltát,
hiszen az átadott anyagot a személy(nek), személyek közt kell alkalmaznia, ami
azzal is jár, hogy az érzelmek világa is jelen van – akarva-akaratlanul, hiszen
nem feltétlen csak műszaki felszerelések végzik a feladatokat.
A megtanultak alkalmazásakor nagyon fontos a nevelés használata is, mert hiába
„ismerem az összes titkokat és mind a tudományt, ha szeretet nincs bennem, mit
sem érek”.
Lényeges az érintett személyeknek már a
kezdetektől figyelniük arra, hogy a nevelési és oktatási módszerek ne csak
elméleti síkúak maradjanak, amelyek bizonyos idő után elkopnak és időtmúlónak
bizonyulnak, hanem „a korral haladva” formálni a módszereiket, hogy az új
generáció ne „réginek és unalmasnak” nevezze, hanem természetesnek és a
társadalomba való beilleszkedés egyik alappillérének.
Természetesen a nevelés, oktatás nem zárul
le bizonyos évek eltelte után. Senki sem tökéletes, így illő és üdvös, sőt mély
alázatra vall az, ha a mindennapokban fel tudjuk ismerni esendőségeinket, és
törekszünk is csiszolgatni énünket. Az oktatás, szakmai képzés részleges
időtartamot foglal magában, viszont soha nem lehet egyik szakmában sem
kimeríteni a tudnivalókat, így a folyamatos „lépéstartás” e téren sincs senki
érdeklődő kárára.
Különben is van egy kiváló és biztos nevelő
és oktató, ami nem más, mint az „élet iskolája”, ahol élő egyenesben lehet
tanulni, illetve vizsgázni, minden pillanatban. Legyen hát a mi eszközünk, módszerünk
a keresztényi okosság és figyelmes szeretet alkalmazása.
Kép: Szabó Anikó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése