Széthúzás helyett épülés

Kovács Ildikó, diák, Brassó



Sokat hallani, hogy a közösség létfontosságú szerepet játszik mindannyiunk életében. Fontos, hogy tartozzunk valahova. Fiatalként, még önmagunkat keresve jó, ha hozzánk hasonló emberekkel lehetünk, mert így egymástól tanulhatunk. Kamatoztathatjuk talentumainkat, sőt, kényes helyzeteket is megtanulunk kezelni.

Mint az élet minden területén, a közösségben is akadnak nehézségek, konfliktusok, és ez természetes. Ha egyszerre több különböző ember egy helyen van, nem létezik,

hogy mindig mindenben egyetértsenek. Ez abból adódik, hogy mint már említettem, különbözőek vagyunk, és ettől szép a világ.

A konfliktusokat nem lehet elkerülni és nem lehet semmisnek nyilvánítani. Akkor mit kezdjünk velük, mire jók? Tudjuk azt, hogy minden rosszban van valami jó. Egyik ismerősöm szokta mondogatni, hogy a „jó konfliktusmegoldás intimitást szül”. Teljes mértékben egyet tudok érteni ezzel a kijelentéssel. Bármilyen kapcsolat mélyül azáltal, hogy a felek megoldanak egy konfliktust.

Az első lényeges lépés a konfliktus megoldásában az, hogy a helyzettel szembe kell nézni, fel kell vállalni azt, ha nem, ki fog hatni az egész közösség életére. Az elfojtott indulatok előbb-utóbb a felszínre törnek. A csoporton belül, ha két ember összetűzésbe kerül, próbálják meg négyszemközt megoldani, nehogy szakadást eredményezzen ez a későbbiekben a csoportban. A mi közösségünkben úgy szokott működni, hogy egyszerűen félrehívjuk a másikat és megbeszéljük a dolgokat.

Ha a csapaton kívüli személlyel kerül valaki összetűzésbe, vigyázzon, hogy ez ne rontson a hangulaton, vagyis ne a közösség tagjain vezesse le a felgyűlt indulatokat. Persze meg lehet osztani a többiekkel a problémát, hisz segíthetnek, már annyiban is, hogy figyelmesen végighallgatják a mélyponton levő társukat, és ezáltal ő is megkönnyebbül, hisz kimondta, ami fáj.

Néhány éve a csoportunkban, tábor keretén belül szerveztek egyik este kerekasztal-megbeszélést. Ez abból állt, hogy mindenki mindenkiről nyíltan elmondta: mi az, amit jónak lát benne, és miben kellene az illetőnek változnia. Nagyon jó alkalom volt ez arra, hogy az akkori tagok egymást és önmagukat jobban megismerjék, hisz mind egyfajta tükörben látták saját magukat. A másik véleményében önmaguk egy vetületével kellett szembenézniük. Ennek köszönhetően könnyebb volt megérteni a másikat, elfogadni őt, illetve arra is rájöhettek, miben kell változniuk, hogy ezáltal a csapat épüljön.

Egy idézettel zárnám, mely teljes mértékben magába foglalja a lényeget: „A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége.” (Dan Millman)