A Szentlélek jelenléte az életemben néha már szinte „kézzelfogható”, néha meg mintha nem is lenne.
Persze az utóbbi csak azért van, mert én nem figyelek rá
a hétköznapi rohanások közepette.
Próbáltam megfogalmazni, hogyan van jelen az életemben konkrétabban, s a következőkre jutottam: egy belső hang, amiről tudom, hogy Isten hangja, de néha ez nem is jut eszembe. Egy hirtelen bevillanó gondolat, amit időnként
a magaménak tekintek, s sokszor utólag jövök rá, hogy a Szentlélek volt.
A múlt héten órát készültem tartani, ugyanis pedagógiából gyakorlatozom egy román építkezési líceumban, és akkor jött egy olyan gondolat, hogy vonjak párhuzamot a hitünk, a keresztény élet és az épület között (nekik nemrég volt húsvét, ezért merészkedtem ezt a példát felhozni). Volt, amikor bizonytalanság volt bennem, hogy vajon jó ötlet-e ez, de végül nem néztek rám furán a diákok, és a tanárnő is megdicsért. Azonban az volt az igazi visszajelzés, hogy ezt a hasonlatot nem én találtam ki, hogy este a közösségi alkalmon, a tanításban egy férfi egy-két gondolatot úgy használt, ahogy én is használtam délelőtt, pedig nem beszélgettünk erről. Én csak ültem és mosolyogtam, és hálás voltam Istennek, hogy az én nyelvemen szól hozzám, és boldog voltam, hogy a Szentlélekre tudtam hagyatkozni és nem hagytam, hogy a negatív gondolatok visszatartsanak abban, hogy bevigyem őt az órára.
Mi is volt ez a hasonlat? Ha az épület szerkezetét nézem és a fő elemekre gondolok, akkor számomra az épület alapja (ami nélkül az épület könnyen összeomlik természeti katasztrófa esetén) Jézus megváltását, feltámadását jelenti, ami egyben a hitem alapja. Enélkül a keresztény hitem bizonytalan lenne, megpróbáltatás után romokban heverne. Az épület falait a Szentíráshoz hasonlítottam. Ez maga az életem, a hétköznapjaim. Keresztényként az életem arról kellene szóljon, hogy úgy élek, hogy közben megélem azt, amit Jézus tanított, amit a Szentírás tanít. Mindezt egyedül nehéz megtenni, ha a saját erőmből akarom, nem mindig sikerül, ezért kell a Szentlélek, akit a tetőhöz hasonlítottam. A tető nélkül a falak sem tartanak sokáig, élni sem lehet rendesen az épületben nélküle. Azonban ha befödi az épületet, akkor megvédi azt, és több ideig fog épen maradni. A Szentlelket is így képzelem el: ha jelen van és engedem, hogy vezessen, akkor könnyebb megélni azt, amit Jézus tanított, könnyebb szeretni az embereket, türelmesnek, segítőkésznek lenni. Ha nem engedek teret neki, akkor csak kínlódás az egész, saját erőből csak egy ideig vagyok türelmes, csak feltételek között tudok szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése