Az irgalmasság mint erény manapság nem divatos, sokan a „jó hívő” katolikus tulajdonságának tekintik, vagy csupán isteni erénynek, amelyet mi nem vagyunk képesek gyakorolni vagy nem érdemes, hisz akkor naivnak néznek majd, kihasználnak.
Pedig…
nem is gondolnánk, hogy mennyi problémát, fájdalmat, belső gyötrődést
elkerülhetnénk, mennyi válást megelőzhetnénk, ha minél többen, naponta
gyakorolnánk. A párkapcsolatok,
a házasságok igényelnék ezt leginkább. Rengeteg
esetben látom kortársaim körében vagy éppen a saját családomban, hogy sokszor
belefáradnak a hétköznapokba, hogy a tökéletesnek hitt nagy ő talán nem is a
nagy ő, millió ki nem mondott vagy sokszor kimondott, teljesületlen vágyak a
másik felé elhomályosítják a kezdeti szeretetet… Miért van ez így? Mi hiányzik?
Egy asszony mondta egyszer, felsóhajtva: „Azt szeretném, hogy egyszer, amikor
igazán rossz kedvem van, akkor nyugodtan zsörtölődhessek. A férjem odajönne
hozzám és elkezdene simogatni, és kedves dolgokat mondana nekem, mert
észrevenné, hogy rossz kedvem van, és ki akarná fejezni, hogy ő szeret engem.
Az lenne a jó, ha akkor én még nem állnék rögtön kötélnek, hanem még mindig
zsörtölődnék, és a férjem akkor még nem hagyná abba a kedveskedést. Még
kéretném magam egy kicsit, és csak egy idő után adnám be a derekam, utána
megnyugodnék és jó kedvem lenne. Én ezt úgy szeretném – de sosincs.” Mire
vágyik igazán ez a nő, feleség? Az irgalomra, hogy merhesse szabadon megmutatni
magát párjának, aki a gyengeségével, rosszkedvével, rossz napjával is elfogadja,
szereti s nem bírálja… Az irgalmasság benne van abban, hogy csendesen csukom be
az ajtót, nem megyek be sáros cipővel, megsimogatom a másik arcát akkor is, ha
bánatos, ha mérges, ha éppen nagyon „nem szeretem”, vagy ha éppen megbántott,
nem támadok rögtön vissza. Az irgalom nem elvont fogalom, hanem a mindennapok
gyógyszere vagy éppen vitaminja, amely minden kapcsolatot meggyógyíthat,
felpezsdíthet. A receptet már mindannyian megkaptuk, rajtunk múlik, hogy
kiváltjuk-e.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése