Ami tartást ad

Megélni a hagyományokat
Bőjte Csongor, egyetemista, Kolozsvár






Úgy gondolom, fontos az, hogy mi, fiatalok is megéljük az olykor elfeledett hagyományokat. Fontos, hogy átörökítsünk valamit a régi rendből, azt megéljük és mi is továbbadjuk.

„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” – Sebő Ferenc idézett mondása már-már közhelyesült, de

aktualitásából nem vesztett. Falusi gyermekként már óvodáskorunk óta bele voltunk avatva a hagyományápolásba, már négy-, ötévesen lépegettünk kettőt jobbra, kettőt balra a csárdás dallamára. Így tudott kialakulni bennem, bennünk, hogy fontossá vált a hagyományok ápolása, őrzése, de legfőképpen azok megélése. Úgy gondolom, fontos az, hogy mi, fiatalok is megéljük az olykor elfeledett hagyományokat. Fontos, hogy átörökítsünk valamit a régi rendből, azt megéljük és mi is továbbadjuk. A régiek nemhiába építették be életükbe, mindennapjaikba a szokásokat. Mindennek megvolt a rendje, a módja, mindennek megvolt a helye az életben. Ez hiányzik máról. Futunk, dolgozunk, találkozunk, búcsúzunk, de ritkán állunk meg egy-egy jeles napon, ritkán ünneplünk úgy igazán.

Számomra ez a hagyományápolás, ez a hagyományőrzés: megélni, beleszőni a mindennapokba, az életünkbe valamit a régi rendből. Valamit, ami tartást adott, határt szabott. Hogy legyen nekünk is amit továbbadni. Hogy az általunk hátrahagyott szokásokat is megéljék az utódok.

Fotó: „Magyar tánc” Misztótfaluban, 1944-ben

https://www.facebook.com/teleki.magyar.haz.nagybanya/photos/a.157831291231863.1073741828.157582811256711/196452770703048/?type=3&theater