Seneca a következőképpen vélekedik a
tehetségről: Diligentia maximum etiam mediocris ingenii subsidium. – azaz: A
szorgalom hatalmas támasz a középszerű tehetségnek is. Elgondolkodhatunk azon,
hogy mi is a tehetség, ki számít igazán tehetséges embernek?
Lássuk be, a mai világban sokszor elég, ha
jókor vagyunk jó helyen, más esetekben elég gazdag családból származni, és
bármi elérhető. Ilyenkor elgondolkodunk Jézus példabeszédének
a relevanciáján a
talentumokról, és talán jogosan tesszük, hisz a mai világban sokszor sem a
szorgalom, sem a tehetség nem elég. Nyilván több mint kétezer év eltelt azóta
és a világ nagyot változott. Ma már nem mindig kell a kemény és szorgos munka a
tehetség háta mögé. A média ontja ránk a tehetségkutató műsorokat és a „tehetségesnél
tehetségesebb” embereket.
Jelen helyzetben a legideillőbb mondás, a sok
bába közt elvész a gyermek lenne. Egy fiatal zenész, színész vagy bármilyen más
kompetenciájú egyén, ha nincsenek forrásai, könnyen egy szalagmunka mellett találhatja
magát. De akkor mi lesz a tehetségével és a kitartó munkájával? Egy ismerősöm, amikor
megkérdeztem, hogy mi a véleménye erről a témáról, a következőket mondta: „A
kemény munkához nem kell tehetség, a könnyű munkához pedig tehetség kell”. Ha elgondolkodunk
a kijelentésen, bizony igazat adunk neki.
Talán könnyen le lehetne zárni azzal, hogy az
Istentől kapott tehetségünket kemény munkával kell fejlesztenünk és kész, de
tudjuk azt, hogy ez sokkal de sokkal bonyolultabb jelen társadalmunkban. Nem
elég egy innovatív gondolat vagy egy merész elhatározás, rengeteg munka és
forrás szükséges, hogy álmunkat, tehetségünket sikerre vigyük. Madách Imre Az ember
tragédiája című drámájának végén a következőket írja: „Mondottam, ember: küzdj
és bízva bízzál! ” Talán ez a mondat fokozottan érvényes, és életünkből
nem hiányozhat az Istenbe vetett bizalom és ima, hogy mindaz amit
elhatároztunk, amiért dolgoztunk, és amiben jók vagyunk, az ne egy elásott
talentum legyen.
Emberként könnyen megfeledkezünk arról, hogy
amink van, azt nem csak magunknak köszönhetjük, bizony Isten is kivette a részét
belőle. Ezt viszont egoizmusunk kicsit nehezen tudja elviselni és ódzkodik
hálát adni, pedig hálásnak kell lennünk mindenért, amink van, amit kaptunk –
legyen az testi vagy lelki erő, anyagi vagy szellemi képesség. Minden, amit
kaptunk, az nem csak a kemény munka gyümölcse, hanem Isten szeretetének a
gyümölcse is.
Vegyük
fontolóra Hay János gondolatait: „A tehetségnek része az az önerő, ami minden
retorzió ellenére képes megmutatni magát. Ezt az ideát erősíti az a sok mostoha
sorsú alkotó, aki az elemekkel is képes volt szembeszállni, hogy érvényre
jusson. Ugyanakkor nem látjuk azokat, akiket elbuktattak a körülmények.
Ráadásul nem csak a kimagasló adottságúakról kell beszélni, hanem az
átlagosakról, akiknek szintén meg kéne kapniuk a képességeiknek megfelelő
tudást. Róluk már végképp megfeledkezik a rendszer, és sajnos legtöbbször benne
ragadnak a körülményeik zárványában. Ezért megvetem azt a társadalmi
gondolkodást, irtózom attól az oktatáspolitikától, amelyiknek nem az az
elsődleges, hogy mindenki az adottságainak legmegfelelőbb életutat kaphassa
meg.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése