Nem keresztény vallások túlvilága és a keresztény üdvösség

Bartus Alpár, egyetemista, Kolozsvár

Az emberiség történetében, eddigi fejlődésében megszámlálhatatlanul sok elmélet született arról, hogy mi történhet az emberrel halála után. Ezt senki sem tudhatja pontosan, mivel ez életünk egyik legnagyobb misztériuma. Amit kijelentettek, illetve kijelentenek ebben a témában, legtöbbször találgatás vagy isteni kinyilatkoztatás. 

A vallások történetéből az ilyen találgatásokról olvashatnak a következőkben. Már az őskori ember is hitt a túlvilágban: eltemették a halottakat, többször velük együtt a hozzájuk

szorosan köthető tárgyakat is (lovat, fegyvert, ékszert, ételt, italt), hogy ezeket a túlvilágon is használhassák. Temetésen kívül elhamvasztással is búcsúztak halottaiktól: így a halott lelke a túlvilágba, a szellemek világába szállt.

Az ókori Mezopotámiában már felmerült a halál utáni élet, a feltámadás gondolata is. Ez a megölt, de Istár által az alvilágból feltámasztott Tammúz mítoszából következik. Ez alapozhatta meg a zsidóknál felmerült feltámadás-hitet. Az ókori Egyiptomban a halott lelkének túlvilági útját az ún. Halottak könyve mutatta. Túlvilági bíróság elé került, ahol a szívét összevetették az igazság tollával. S ha arra érdemesnek bizonyult, továbbment a túlvilágba, ha pedig nem, egy szörny felfalta. Ez kissé hasonlít a keresztény hitből Krisztus világvégi ítéletére.

A görög mitológia szerint a holtak lelke, árnya kompon keresztül jutott az alvilágba, melynek különböző részei voltak. Ennek az alvilágnak az ura, Hádész nem felel meg a keresztények sátánképének, s így az alvilág sem a pokolnak. A hinduizmus és a buddhizmus hisz a reinkarnációban, a lélekvándorlásban. A buddhizmus szerint a reinkarnációból és a szenvedéstől való szabadulás a nirvána, mely állapotba a tökéletes élet elérése által megállított életciklus befejezésével lehet eljutni. Ez a keresztény hittől gyökeresen különbözik abban, hogy az indiai vallásokban több, míg a keresztényben egy földi élet után lehetséges a megigazulás.

Az iszlám vallás szerint a halál után a közömbösek a sírban maradnak, a jók betekintenek a paradicsomba, a gonoszok szenvednek. A próféták, mártírok, hit harcosai s más kiváltságos emberek a mennyei kertekbe kerülnek. Ez kicsit hasonlít a keresztény elképzelésre, kivéve a közömbösök sírban maradását.

A zsidók túlvilági gondolkodása különböző volt a zsidó pártoknál. Közülük a szadduceusok, akik csak a Tóra öt könyvét hitték, nem hittek a túlvilágban s a feltámadásban sem, a Messiást sem várták. A farizeusok pedig, akik az Ószövetség többi írásában is hittek, hittek a túlvilágban, a feltámadásban, s a Messiást is várták. A mai hagyományos zsidóság hisz a túlvilágban, hasonlóan a keresztény hithez, de részleteikben eltérnek: az igazak lelkei a mennybe kerülnek vagy újraszületnek, míg a gonoszok a pokolban szenvednek vagy halva maradnak. Mások úgy hiszik, hogy Isten feltámasztja az igazakat, hogy a földön éljenek, miután a Messiás megtisztította a világot a „gonosztól”. A liberális zsidóság viszont nem hisz a személyes Messiásban.

A fentiekből láthatjuk, hogy a különféle vallásúaknak sokfajta elképzelésük volt a halálon túli életről. Ezekben sok a hasonlóság, de különböznek is a keresztény gondolkodástól.