Mikor e sorok írásába kezdek,
úgy érzem magam, mint Mózes az égő csipkebokor előtt, amikor Isten egy olyan
feladat elvégzésére kérte, amelyhez kicsinek érezte magát. Kevésnek érzem magam,
amikor az üdvösség témájához szeretnék fiatal, néha éretlen felfogásommal
hozzászólni.
Számomra az üdvösség egy életcél. Az a célom, hogy életem
végén eljussak az üdvösségre. Eszembe jut egy
lelkiségóra, amikor Szabó Ervin,
iskolánk lelki vezetője az üdvösségről beszélt. Azt mondta, hogy az üdvösség
története a világ teremtésével kezdődik. Nem véletlenül tette Isten a Biblia
legelejére – Ábrahám, Izsák és Jákob története elé – a teremtés-elbeszélést. A
föld létrehozása az első lépés annak az isteni tervnek a megvalósulásában,
amely majd az „új ég és új föld” teremtésében teljesedik be. Ez az új világ az
üdvösség, ennek eléréséhez itt, a földi porondon kell küzdeni.
Isten minden embert üdvözíteni akar (vö. 1Tim 2,4). Engem
is. Milyen jó lenne, ha majd az üdvözültek sorában együtt lehetnék földi
szeretteimmel is. Vigasztaló számomra az a tudat, hogy a mennyországban, ahol
az üdvösség helye lesz, mindig örök boldogságban fogunk élni. Erre sokat
gondolok egy sikertelen felelet, dolgozat vagy egy próbaérettségi-eredmény
után. Isten letöröl szemünkről minden könnyet. Most, hogy ezeket a sorokat
írom, felébredt bennem egy vágy az üdvösség irányába. Bízom benne, hogy életem
végén megkaphatom az üdvösség ajándékát, az új ég és új föld hazájában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése