Ahol társadalom van...

Miért fontos, hogy az életnek legyenek szabályai?
Lőrincz Boglárka




Ahol társadalom van, ott törvény kell, és ahol törvény van, ott feltámad az igazság... És ahol igazság van, ott megszületik az igazságtalanság is – írja Rejtő Jenő. 



7 258 623 ember él a Földön abban a másodpercben, hogy leírom ezt a mondatot. A következő percben már más adat igaz, de a lényegen ez semmit sem változtat: 


rengetegen vagyunk. Akár úgy is fogalmazhattam volna: 7 258 623-féle ember.
Képzeljünk egy el képzeletbeli bolygót. Nincs rajta más csak egy ház és két ember. Vannak gyümölcsök, zöldségek, van víz, a nap is süt, mégis csak két ember lakja. Hogy élnek ők? Előbb-utóbb csak meg kell egyezzenek, hogy azt az almát, amit leszedett az egyik, nem veheti el a másik. Hogy a munkát meg kell osztani. Hogy egymást nem bánthatják. Mikor kelnek fel, és mikor hajtják nyugovóra fejüket. Mit szabad és mit nem. Ha nem tennék, akkor nehezebb lenne túlélniük, akadályoznák egymást, nem számíthatnának egymás segítségére. Ahhoz, hogy két ennyire különböző entitást egy tető alá hozzunk, és az együttélés működjön is, közös alapok is kellenek. Olyan szabályok, törvények amelyek hitelét egyikük sem kérdőjelezi meg, hisznek benne és elfogadják igaznak.
Nekünk is van bolygónk, csak nem ketten lakjuk, hanem 7 258 623-an. Valahogy mi is együtt kell éljünk, túl kell élnünk. Vannak törvényeink, Mózes tízparancsolatától kezdve az iskolai rendszabályzatokig. Mindent meghatározunk, intervallumok közé szorítunk, jelzőkkel látunk el, skálázunk, skatulyázzuk. Itt van, tessék kérem, ez a törvény! De mit is érne egy törvény, ha nem tudnánk, hogy tartassuk be? Nálunk minden a büntetés-elven működik. Ha nem felelsz meg az előírásnak, viselheted a következményeket. Szankciókból kifogyhatatlanok vagyunk: figyelmeztetünk szóban és írásban, bírságolunk, börtönözünk, pár helyen ölünk is, ha kell. Tudjuk milyen a körmös, a tenyeres, az anyai frissen főzött nyakleves, térdelés, eltiltás. Írtuk már le százszor, hogy: „Házi feladatot otthon írunk, nem szünetben.” Csökkentünk fizetéseket, lekapcsoljuk a fűtést, ha valaki nem fizeti a számlát, kilakoltatunk és elkobozunk bármit. Összefoglalva, mesteri szintre emeltük a „Megteszed, különben...” elvet. Kétségkívűl hatásos is, átlagos esetben betartjuk a törvényt, hiszen félünk a következménytől.
A piacon vagyok, egy kupac gyönyörű, fényes, piros alma mellett. Kívánom, de nincs pénzem. Miért nem veszem el mégis? Azért mert nem szép lopni, más tulajdonát illetéktelenül elvenni, kárt okozni, vagy azért, mert félek attól, hogy az árus észreveszi és feljelent? A két válasz közötti különbség az, amit köznyelvben úgy nevezünk: otthoni hét év. Nevelés. Elvek. Illik, nem illik. Morál, nem pedig a büntetéstől való félelem. Nem mindenkinél működik, ha működne, akkor nem lenne szükség a fenti szankciókra, üresen állnának a börtönök, munkanélküliek lennének a bírók, ügyvédek és ügyészek. Ez már egy szubjektív rendszer, nem tanulható, ha valakiből hiányzik az affinitás, vagy ha egyszerűen nincs lehetősége elsajátítani, senki nem volt a környezetében, aki példát mutathatott volna.
Ha valaki a Csakazértis! csatakiáltással átlépi a határokat, nem szól rá a lelkiismerete és nem fél a következményektől se, felcímkézzük: bűnöző. Büntejük. Ezt nevezik negatív szankciónak. A pozitív szankció jutalmat ígér a jogszerű magatartás tanúsításáért. A világunkban sokkal inkább a negatív szankció dominál. Természetesen vannak kitüntetések, díjak, jutalmak, de a hétköznapi életben senki nem fog megdicsérni, ha szabályosan parkolsz, viszont jaj neked és a pénztárcádnak, ha mégse. A jót elvárjuk, az az alap, az origó.
Jó, ha van egy alap, amire támaszkodhatunk, szabályok, amik normális esetben egységesen vonatkoznak mindenkire. Hiszen ha több mint hétmilliárd ember a saját kódexe szerint kezdene élni, a végeredmény káosz lenne. Véleményem szerint a legfontosabb: ne vesszünk el a fegyelmezések sűrű hálójában, hanem tudjunk megmaradni önmagunknak és egyedieknek.

Nincsenek megjegyzések: