Szeretetünk át tud nyúlni a másvilágba

Mihály Imre, segédlelkész, Csíkszereda

Szinte naponta találkozom a halállal. Plébániánkra betérő hozzátartozók hozzák hírként ezt szeretteikről, illetve lelki halálukról beszámolók tapasztalatai a gyóntatószékekben bizonyítják, hogy testünk és lelkünk kölcsönhatásban van.

Látom, hogy a halál már a földi életünkben elkezdődik, megtapasztalhatjuk korunk előrehaladtával, de Istentől való elfordulásunkban, a bűnben is, amikor lelkileg halunk meg.

 Miért van, hogy el is gyengülünk, ha válságba kerülünk?

Az örömhír az, hogy ilyenkor is van lehetőségünk a gyógyulásra az élettel és a szentségekkel. Újra és újra megtörténik a föltámadásunk. A tékozló fiú története nagyon jól szemlélteti ezt: Meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott  (Lk 15,20-24).

Úgy látom a megvalósítás technikája terén vannak még problémáink, amiket el kell sajátítanunk s jól kell használnunk. Nagyon igaza van XVI. Benedek emeritusz pápának, amikor mindezt a szeretetben ragadja meg. Körlevelében, amit a Keresztény reményről írt, arról a vigasztaló tapasztalatról számol be, hogy a szeretet át tud nyúlni a másvilágba, hogy a kölcsönös ajándékozás és elfogadás lehetséges, amelyben a halálon túl is részesíthetjük egymást. Úgy tapasztalom, sokszor ez az, amit elfelejtünk mindennapi dolgaink után szaladva, szeretetlenségünkkel, lelki halálban szenvedve.  

Gyenge vigasznak találom azt is, hogy majd valamikor hátramaradott szeretteink, bár nem vész el kérésük, kiesdik számunkra az üdvösséget. Hiszek abban, hogy magamnak is nagy feladatom van, hogy tetteim számítanak, hogy a szeretet soha el nem múlik (1Kor13,13). A hitem elveszíti ugyan értelmét, amikor az időből átkerülök az örök jelenbe, a reményem is célba érve beteljesedik, de a szeretetem megmarad. Sőt, szinte azt mondanám, hogy a végtelennel érintkezve, érintkezek megcselekedett szeretet tetteimmel. Itt jön vissza a gondolat, hogy a szeretetünk át tud nyúlni a másvilágba s e hitünkkel nem lesz lehetetlen nekünk semmi (vö. Mt 17,20). A halálnak ott nem lesz győzelme, nem lesz fullánkja (vö.1 Kor 15,15). Minél inkább hiszek ebben, minél inkább teszek ezért, annál inkább megtapasztalom a lelki halálból való kilábalásomat.

Életem beleszövődik mások életébe: abba, amit gondolok, mondok, teszek, művelek. De megfordítva is igaz, mások élete is beleszövődik az enyémbe. Neki tett hálám, az érte mondott imádságom, az ő tisztulásának egy részét jelentheti. Igenis, kapcsolatban vagyunk egymással, és sokszoros hatással vagyunk összekötve. Senki sem él egyedül. Senki nem vétkezik egyedül. Senki sem üdvözül egyedül. 

Érdemes lenne egy portfóliót készíteni lelkünk mostani állapotáról. Látni eddigi tapasztalatainkat, döntéseinket és betekintést nyerni abba, mikor okoztuk a lelki halál állapotát magunknak, illetve másoknak: bosszúságunkkal jól odamondva, lenézésünkkel, szeretetlenségeinkkel... Isten a mi életünket akarja! Isten a mi szeretetünket inkább tetteink, mint szavaink szerint fogja értékelni.

Hiszem, hogy ez kamatosan beszámít majd, de vajon mennyi lesz az, amit kamatoztatunk?