Politikai szemüveg – fiatalokon

Köllő Zsófia, magyartanár, Tusnádfürdő




Gondolkodó, politikai 
érdeklődéssel megáldott 
ember lévén, tanárként és cserkészvezetőként is 
vigyáznom kell arra, hogy 
politikai gondolataimmal, nézeteimmel ne befolyásoljam 
a rám bízott gyerekeket, 
holott elveket, értékeket közvetítenem kell feléjük.





A cserkészet meghatározása szerint politikamentes ifjúsági szervezet, és az iskolában állampolgári nevelést tanítunk ugyan, de a konkrét

pártok támogatására való buzdítás szigorúan tilos. Mégis gyakran látni olyat, hogy az iskolák falán pártplakát díszeleg, mert mondjuk az igazgató maga is jelölt a választáson. Hogy gyerekeket vonnak be politikai rendezvényekbe. És a legtutibb megoldás: a pártok ifjúsági szervezeteket támogatnak, anyagi, utazási feltételeket, rendezvényeket biztosítanak tizenéveseknek, hogy aztán felnőve annak a pártnak a kampányában vegyenek részt, rá szavazzanak, sőt, ami egyre divatosabb, facebookon buzdítják politika iránt érdektelen kortársaikat a szavazásra. 
Ebben természetes módon a fiatalok a lehetőséget látják, kihasználják, de közben a párt is kihasználja őket, egy burkot teremt körülöttük, amelyben a politikai tájékozottságuk nem fejlődik, és csak szemüvegen keresztül látják majd a társadalom kérdéseit. 
Úgy gondolom, a helyzetre csak az lehet megoldás, ha a szülők, nevelők és minden olyan felnőtt, aki gyerekekkel, fiatalokkal dolgozik, komolyan veszi a politikai nevelést: beszélget a gyerekekkel a hatalomról, a társadalmi kérdésekről, jogokról, felelősségről, szabadságról, hogy még mielőtt egy párt egyetlen igazságát ismerné meg a fiatal és elveszítené éberségét, tisztában lehessen a gondolatok, problémák és megoldási lehetőségek sokszínűségével. Mert szavazhatunk akármilyen pártra is, tisztában kell lennünk, hogy a valóság nem olyan, amilyennek a párt megmutatja. Minden fiatalnak jár a lehetőség, hogy maga ismerje meg a világot.

Nincsenek megjegyzések: