Bizonyítani, megfelelni, elfáradni

A fiatalok túlterheltsége
Balázs Brigitta, Ditró





Munkám során nagyon sok olyan fiatallal dolgozom együtt, akikben ég a tenni akarás, 
akik vállalnak és teljesítenek, igazi példaként szolgálva 
a még fiatalabb generációnak.









Középiskolásként én is hasonlókat éltem át, amikor bármilyen rendezvény szervezésébe vagy akció lebonyolításába szálltam be: az érzés, hogy tesz valaki valamit a közösségért, legyen az a tevékenység bármennyire is fárasztó,

nagyon motiváló, erőt adó, s főként, ha pozitív a környezet visszajelzése, akkor az egész személyiséget meghatározó, önbizalom-növelő. 
Mindig is azt vallottam, az önkéntesség csakis jót tehet a fiatalok személyiségfejlődése érdekében. Ad egy pluszt, a kezünkbe ad egy varázspálcát, amivel egy nem önkénteskedő fiatal nem rendelkezik. Közelebb visz a munkához és segít megtalálni a céljainkat, hogy csak a számomra legfontosabbakat soroljam. Tehát minden értelemben egy olyan tevékenység, amit támogatnunk kell szülőként, pedagógusként, szervezeti vezetőként. De mi történik, ha a homokban heverve a ló túloldalát pillantjuk meg?
Decemberben, egy önkéntes témában tartott képzés keretében alkalmam nyílt olyan fiatalokkal találkozni, akik tudják, miről beszélek, amikor az önkéntességet emlegetem: aktív, tenni akaró, lelkes fiatalok és mindannyian úgy érzik, túlterheltek, nem győznek eleget tenni, megfelelni, helytállni. Közösen megfogalmaztuk, hogy a fiataloknak melyek az általános problémái, és ezáltal úgy gondolom, főként az aktív, tenni akaró fiatalok nehézségeinek listáját állítottuk össze. 
Szinte kivétel nélkül úgy érezték, hogy túlterheltek, s bármennyire szeretnék, nagyon sok dologra nincs idejük, mert az iskola kötelezi őket, és hogy ott is helytálljanak, „sok fölösleges” dolgot kell megtanulniuk, sok értelmetlen feladatot kell elvégezniük iskola után. Úgy érezték, hogy szüleiknek kell talán a leginkább megfelelniük vagy bizonyítaniuk, hogy a tanulásban is kiválóak legyenek, mert ellenkező esetben veszélybe sodorják önkéntes tevékenységüket. Aktív önkéntesekként nagyon kell figyelniük idejük beosztására, arra, hogy mikor mit vállalnak el, s ha több szervezetben tevékenykednek párhuzamosan, akkor mindenhol helytálljanak. 
A hallottak alapján következtetésképpen levonhatjuk, hogy kicsit sem olyan könnyű és tehermentes a fiatalok élete, mint azt a felnőtt generáció állítja oly sokszor mifelénk: elmondásuk szerint még olyan fiatalok, hogy el sem fáradhatnak vagy nem fájhat a fejük, mert „fejük sincs még”, s főként ne panaszkodjanak, ha nincs idejük, hanem inkább hagyják abba valamelyik tevékenységet. Nos elmondom: nem ilyen könnyű a dolog. Lelkesedni egy ügyért, egyetérteni egy szervezet céljaival, és azzal összhangban saját tevékenységgel erősíteni a közösséget, nagyon gyakran elkötelezettséget is jelent, legyen szó akármilyen fiatal önkéntesekről. Lehet, hogy nagyon végső esetben az a megoldás, hogy valamiről le kell mondani, valamiből ki kell szállni, vagy egyáltalán nem szabad elvállalni: de ez legyen a fiatal saját döntése, ne pedig a külső nyomás hatása.
Mennyivel könnyebb lenne egy önkéntes, aktív, a közösségért dolgozó fiatal élete (és más fiataloké is), ha például az osztályfőnöke, tanárai támogatnák tevékenységét, sőt, ha a tanügyi rendszer támogatná ezt, átszervezéssel, változással, hogy az igazi képességeket emelhessék ki az oktatás során is, ne pedig az elvárásoknak való megfelelési hajszáról szóljon a tanulók élete. Mennyivel könnyebb lenne, ha a szülő, nagyszülő, a család tényleg megértené és értékelné, hogy a gyermek önkéntes, aktív, és ha még emellett az iskolában is jól teljesít, akkor nem zsarolná gyermekét vagy nem okozna lelkiismeret-furdalást neki, hanem lehetőségei szerint támogatná, hogy minden tevékenységet párhuzamosan folytathasson. Mennyivel könnyebb lenne, ha szervezeti vezetők nem azon siránkoznának, hogy nem lesz elég önkéntesük egyik rendezvényen, mert az önkéntesük aznap egy másik szervezet vagy más tevékenység keretén belül tevékenykedik, hanem annak örülnének, hogy ilyen aktív, sokoldalú fiatalokkal dolgozhatnak együtt. Mennyivel másabb lenne, ha a külvilág észrevenné, hogy ezek a fiatalok bármennyire is aktívak, ügyesek, lendületesek, azért pihenniük is kell, a világot nem tudják önmagukban megváltani, csak a környezetük támogatásával.
Természetesen a fent felsoroltak között mindig akad jó példa is, de ha csak egy valaki is önmagára ismer az írásból, akár önkéntes, akár szülő vagy bárki, akkor már elértem a célom.

Nincsenek megjegyzések: