A mértéktartás egyenlő a feladással?

Jonica Xénia, Ozsdola / Kolozsvár

Ma, a „leg”-ek századában a köztudatba, a mindennapi életbe kissé nehezen illeszkedik be a mérték kifejezés, méginkább a mértékadó élet.

Mérték... talán valami, ami határt szab, keretet ad az adott helyzetnek. Vannak meghatározott pontok, amelyek követése révén limesen belül maradhatunk, s ezáltal védve vagyunk mindenféle atrocitástól.

A mértékadó élet szópár megértéséhez elsősorban boncolgatnunk kell kissé külön-külön ezen kifejezéseket.

„Mérték“, amint a fentiekben is olvashatjuk, valami, ami mér, meghatároz és ezáltal keretbe szorít, keretet ad. Miért fontos az, hogy jelen legyen az életünkben a mérték? Szubjektív módon a válasz egyszerű és kézzelfogható: ha már a Teremtő megáldott a gondolkodás és szabadság ajándékával, akkor törekszem is használni, többek között mértéket adni a mindennapjaimnak azáltal, hogy nem feltétlen „csak élek... carpe diem”, hanem szükségesnek érzem azon jelenségekett, amelyek mérik tetteim, szavaim, magát a teljes vitalitásom súlyosságát. Ez nagyban segíthet abban, hogy átláthassam az értékredszerem, a továbbiakban pedig csiszolgathassam, ahol épp(en) szükséges. Az ilyen jellegű „mérték” valóban mérhet, az eredményre pedig akarva, akaratlanul is figyelünk, mert ez is a természetünk egyik ösztöne.

„Adó”, már maga a szócska is jelzi, hogy valamit ad...

Jelen esetben a cím első fele súlyos és sokatmondó tartalmat hordoz magában. Valóban feltehetjük a kérdést, hogy mit is jelent a mértékadó élet? Melyik az a korosztály, amely a legintenzívebben érintett? Milyen nehészségeket takar és hordoz magában? Lehetséges ezen életstílus megélése úgy, hogy ne sérüljön az individuum?

Mértékadó életet élni nem szabadna bármilyen nemű nehészségként értelmezni, hiszen ahogy a tízparancs(olat) sem tiltásként van adva, hanem (meg)óvó szándékból, ugyanígy a mérték kifejezés is sugallja, hogy nem hagyhatjuk „csak úgy“ alakulni szituációinkat, amelyek mérték nélkül mértéktelenségbe, majd pedig kontrollálhatatlanságba csaphatnak át.

Az, hogy feladással jár-e mindez egy keresztény ember számára, úgy érzem, a válasz sajátos jelleggel bír. Nem érzem elítélendőnek azt, ha az első néhány lépés a mérték betartásában némi feladással járna, hiszen végül is a cél csak úgy teljesíthető minden téren, ha van a háta mögött lemondás és küzdés. A régi énünk, szokásunk csiszolása feladja addigi létünk parányi részét és átalakítja javunkra való szolgálatra, végül is „cseppekből lesz a tenger“.

Mértékadó életet élni úgy gondolom, hogy minden embernek törekednie kell. Ha már megvan a szándék, akkor nem hiszem, hogy előbb vagy utóbb nem követné mindezt eredmény, ami további motivációt szülhet.

Általános bölcselkedés, hogy a kor előrehaladtával minden emberi érték, lét átértékelődik, vitathatatlan, viszont mindez csak az ifjúkori tapasztalatok hatására. Fiatalként hallani és gyakorlatba ültetni a mértékadó élet kifejezést nem egyszerű. Ahogy már utaltam rá, a mai századunk az a kor, amely a Z-generációt állítja a központba, értékként pedig nem feltétlen a hagyományos tendenciák vannak megjelölve. Ezért is gondolom úgy, hogy többek között ez okoz némi nehészséget a helyes mérce felismerésében, amely erkölcsi szempontból megszab minden személyiséget. Ismétlem, nem lehetetlen. Számtalan példa bizonyítja, hogy stabil és kiengyensúlyozott napokat csakis mértékadással lehet megélni, főleg, ha egy teljes életről van szó.