Vallásosnak lenni

Mit jelent számomra egyházamhoz való ragaszkodásom?

Jonica Xénia, Kolozsvár

Az értelmező szótár szerint a vallás: „A társadalmi tudatnak természetfölötti erők és lények létezésébe vetett hiten alapuló formája”. Lassan már túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egyre többen vallják azt az elvet, hogy a vallás csak egy „butító eszköz”, amely felhasználása által „irányítani és befolyásolni” lehet az emberiséget.

A különböző vallások eltérő szabályzatainak és kötelezettségeinek a betartása egyfajta „zálog” a túlvilágra való és az ott lévő örök élethez, boldogsághoz. A monoteista vallások alappillére

 egy transzcendens mindenható, aki a jót rosszá, a rosszat jóvá tudja alakítani, kérései pedig egy „szabályzatba” vannak összefoglalva, tanait az idők teljességében egy általa küldött próféta ismerteti az őt követni akarókkal. Ezen vallások szent félelemmel félik az Urat, a sajátos imák, szertartások, szent idő gyakorlása által és így mintegy párbeszédet próbálnak kialakítani, folytatni a Mindentudóval. A politeista vallás leginkább az ősi pogány törzsekre jellemző. Isteneik „szükségistenek”, amelyeknek akkor áldoznak, ha szükségük van valamire és ha teljesült kérésük akkor „hálaáldozatot ” mutatnak be.

A rengeteg isten nagyon sok energiát és „laza köttetést” igényel az adott személytől, közösségtől. Háború, természeti katasztrófa, áldás, átok, termés... és még sorolhatnám a több száz istent, akiktől függnek az őket követők. Mit jelent számomra vallásosnak lenni? Elgondolkodtató kérdés......

Ma, amikor az ateizmus nagy erőkkel azon munkálkodik, hogy minél nagyobb tért hódítson meg magának, bármilyen valláshoz való tartozás, és annak nyílt felvállalása áldozatot kíván az adott személytől. Egyre inkább érzem, hogy a vallásom igen is nélkülözhetetlen a mindennapjaimban. Kapok egy keretet amihez alakíthatom az életem. Szükséges számomra az a tudat,  hogy a mulandó dolgok mellett van valaki, aki örök. Ő az, aki annyira szeretett engem, hogy megszülethettem. Kaptam egy lehetőséget a tanai megismerésére és szeretnék élni vele.

Szeretném, ha a vallásosságom az lenne, hogy a megírt parancsokat nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is megélném.

Hiszem azt, hogy nem attól vagyok vallásos ember, ha magamba fordulva élem a monoton imaéletem, hanem az egészséges csend mellett aktívan élek és gyakorlom a keresztényi felebaráti erényeket. Mit ér ugyanis a hitem tettek nélkül?

Az elmúlt fél évben nagyon sok olyan tapasztalatom volt, miszerint nem valláshoz, egyházhoz kell tartozni, hanem (sajátos) életfilozófiát kell vallani... Irigylem azokat a személyeket, akik sajátos úton ennyire bátran és magabiztosan irányítják mindennapjaikat. A valamihez való ragaszkodás azt jelenti, hogy tiszteletben tartom, sőt elfogadom a megadott elveket. A keresztények is valahogy így vannak az egyházhoz való ragaszkodással.

Az egészséges személyiség kialakításhoz szükséges a ragaszkodás, a valahová való tartozás. Ragaszkodom az egyházamhoz, mert közéjük tartozom. Ragaszkodom, mert ott kapom meg mindazt a teljességet, ami szükséges földi, illetve túlvilági boldogulásomhoz.

 Mindezt hogyan lehet megvalósítani? Bízom abban, hogy nem világmegváltó tettekkel, önmártíromsággal és különböző figyelemfelkeltő vitalitási formával, hanem egyszerűen azzal is, hogy megvallom a mindennapok keretében a hová tartozásom, élek a felkínált szentségeivel, kegyelmeivel.

Nem lehet adott keretek nélkül sem profán sem pedig szent  módban élni. Az egyház pedig megpróbálja mindezt biztosítani. Ne feledjük, hogy az egyház olyan, mint amilyenek mi, a tagjai vagyunk. Hiszen mi élünk benne, belőlünk áll össze. Ezért ne ítélkezzünk elhamarkodottan, ezért ragaszkodjunk egymáshoz.

Minden vallás jó vallás, tartja egy régi mondás, és azt hiszem, hogy ez valóban így is van. Bár egy vallás sem tökéletes, mert gyarló, halandó, földi emberekből tevődik össze, de a törekvés az mégis az a tény, amely „megszentelheti” az adott vallás követőit.

Jót tesz az ember személyiségének is, ha valamilyen keretek, normák közt él, hiszen, ha be tudjuk tartani az élet „szabályait” akkor nem kell félnünk az esetleges óriási elbukásoktól. A vallások általában pedig fő elvként tanítják az önzetlenséget, a jóindulatot, a felebaráti szeretetet és a békességességet, hiszem azt, hogy ezen tanok követése, megélése életrevaló és tisztességes embert tudnak faragni a követőkből.