"Amíg csak ismerkedünk
a jó Istennel, addig sokat beszélünk hozzá. Próbálunk
jó benyomást kelteni, megszerettetni magunkat vele
(nem mintha nem szeretne mindenkinél jobban amúgy is)."
Emlékszel, amikor mindent megtettél azért, hogy felhívd magadra annak a fiúnak vagy lánynak a figyelmét, aki annyira megtetszett neked? És amikor tényleg csoda történt, mert kiderült,
hogy a szimpátia kölcsönös? Elkezdtetek beszélgetni. Csak mondtátok a magatokét, és hihetetlennek tűnt az, hogy ennyire talál a szó, ennyi közös témátok van, ő is ugyanazt a zenét hallgatja, és ugyanazok a kedvenc filmjei. Aztán eljött az a pillanat is, amikor a szavak fölöslegessé váltak, csak ültetek egymás mellett egymás kezét fogva, és fel sem tűnt, hogy órák teltek el ebben a mély, meghitt csendben.
Hogy jön ez ide? Úgy, hogy pont így működik az imádságunk is. Amíg csak ismerkedünk a jó Istennel, addig sokat beszélünk hozzá. Próbálunk jó benyomást kelteni, megszerettetni magunkat vele (nem mintha nem szeretne mindenkinél jobban amúgy is). Előbb azokkal az imákkal próbálunk kapcsolatot teremteni vele, amelyeket másoktól tanulunk. Aztán kezdünk egy kicsit magabiztosabbak lenni, és a saját szavainkkal fordulunk hozzá. De a jó Istennel való egyre mélyülő kapcsolatunkban is eljön az a pillanat, amikor a szavak fölöslegessé válnak, a meghitt, mély csend, az ő jelenlétében való elidőzés többet jelent minden szónál. Ez a szemlélődő imádság vagy meditáció. Amikor nem teszek egyebet, csak megmaradok a jó Isten jelenlétében, „kézen fogva” ücsörgünk egymásnak örülve, és nincs szükség szavakra ahhoz, hogy tudjuk: szeretjük egymást.
Könnyűnek tűnik? Próbáld csak ki, és rájössz, semmit sem csinálni a legnehezebb dolog a világon. És ami gyakran leginkább akadályoz, az a tested: itt fáj, ott viszket, mocorogsz, vakarózol, és lőttek a meghitt jelenlétnek. Itt jön képbe a jóga. Nem mi, keresztények találtuk ugyan fel, de hidd el, nem idegen tőlünk sem. Oka van például annak, hogy a padok a templomban olyan kényelmetlennek tűnnek: mert így kénytelen vagy egyenes háttal ülni. Vagy annak is, hogy a szentmise fontos pillanataiban, amikor szemtől szemben való találkozás történik a jó Istennel, térdelünk. A testünket is belevonjuk az imádságba. Ezt teszi a jóga is, csak kidolgozottabb, szisztematikusabb módon. A jóga ugyanis olyan testgyakorlatok sorozata, amelyek azt célozzák, hogy a testünk ne akadály legyen, hanem segítőeszköz a jó Isten jelenlétében való megmaradásban. Mert kiegyenesedik a hátunk, mélyül a légzésünk, lelassulunk, és megtanulunk testestől-lelkestől benne lenni a pillanatban, az itt és most-ban, megmaradni a jó Isten jelenlétében. A jóga a szemlélődő ima eszköze lehet: a testem is bevonódik az imádságomba, a jelenlétemnek nem akadályozója, hanem segítője lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése