Teljessé szeretnénk válni?!

Csíki Szabolcs, segédlelkész, Medgyes 







Egyre inkább az a meggyőződés él bennem, Isten nem akarja, hogy középszerű, átlagos életet éljek. Meggyőződésem az is, hogy minden egyes ember kiválóságra lett teremtve. Mindenki vágyik az elismerésre.








Sőt, nemcsak vágyunk arra, hogy elismerjenek, hanem szükségünk is van rá saját érzelmi egészségünk és énképünk érdekében. A gyerekek általában

ki akarnak tűnni, igazi elismerésre vágynak. Mi, felnőttek sem vagyunk ez alól kivételek, csak nem annyira nyíltan tesszük, mint a gyerekek. Az adventi idő jó alkalom arra, hogy felhagyjunk a középszerűséggel, és átlagon felüli életet éljünk. A Szentírás ószövetségi részében található egy szerény megjegyzés, mely a középszerűségből való kiemelkedés gyakorlatát mutatja be. A Krónikák első könyvének első tizennégy fejezete nemzetségtáblákat sorol fel, melyben számos név található. A sok név felsorolása közben kiemelkedik egyetlen ember neve, akit Jábesznek hívnak (1Krón 4,9–10). Csupán két vers szól az egész Ószövetségben erről az emberről, mégis több száz ember közül őt emeli ki a Krónikás, és azt elismerően teszi. Hogyan vált ő átlagon felülivé? Hogyan sikerült neki a teljes élet mércéjét elérni? A Szentírás három dolgot mond Jábeszről: ő volt a legnevezetesebb a testvérei közül, anyja adta a nevét (a Jábesz szó a héber ’fájdalom’ megfelelője, mert fájdalommal hozta a világra édesanyja), és végül Jábesz Istent kéri, hogy áldja meg és óvja meg a fájdalomtól. Isten meghallgatta Jábesz kérő imáját, élete pedig teljessé vált. Korunk embere életkortól függetlenül nagyon elfoglalt. Akár akarjuk, akár nem, az egyre gyarapodó tennivalók nyomás alá helyeznek, várakozásra, gondolkodásra szinte már nincs is időnk. Gyereknek és fiatalnak, felnőttnek és idősnek egyaránt sok a dolga. Sietős világunkban – főleg most, adventben – nem akarok számolgatni és méricskélni, hogy megéri, vagy sem, a lényeget akarom, magát Istent és az ő tervét életemre vonatkozóan. Ha az első karácsonyra gondolok, akkor az döbbenetesen ijesztő helyzetnek tűnik: a Szabadító teljes kiszolgáltatottságban érkezett a világunkba, aki végül is minket a legjobban szeret. A szeretet, az odafigyelés, a jelenlét nála nem a hangulat szüleménye, hanem a jóakaraté és az áldozaté. Bárcsak túl tudnánk tenni magunkat ezen a fölényes elő-karácsonyi nosztalgiahullámon és meglátni az igazi üzenetet: a végtelen szeretet nem takarékoskodott önmagával, hanem jött, jelen volt és van. Advent alkalom arra, hogy figyeljek az Isten-kapcsolatomra, másokra, főleg a közvetlen környezetemre és végül önmagamra. Kispapként azt tanultam és ma élhetőnek, életadónak tartom, hogy ez az időszak elsősorban a pozitív dolgokra, megvalósulásokra irányuljon. Kár lenne, ha csupa tagadásból állna adventi buzgóságom. Isten ma is, téged is átlagon felüli életre hív. Mit tehetsz ezért? Jábesz nem végzett hatástanulmányt, hogy megéri-e bízni Istenben vagy sem, ő a lényeget kérte és ragadta meg. A vesztésre álló helyzetben is van tovább… 


Kép: Tima Annamária
















Nincsenek megjegyzések: