Zengő imádság

Páll Emese-Zsuzsana

Mióta az eszemet tudom, énekelek. Jóformán hamarabb tanultam meg énekelni, mint beszélni.Több mint két éve kezdtem el komolyabban éneket tanulni.

Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor a szüleim megengedték. Akkor még nem voltam tisztában, talán még most sem egészen, azzal, hogy milyen

nehéz, de áldásos küldetést vállaltam magamra. Az énekórákon gregoriánt és klasszikus, főképp barokk dalokat tanulok, emellett tagja vagyok egy gregorián gyermekkórusnak és a helyi ifjúsági kórusnak is. Bár elég sok időmet felemészti, szívesen teszem, hisz aki énekelve imádkozik, kétszeresen imádkozik. Elképesztő, hogy milyen hatású így imádni az Urat. Van, hogy egy nagyon nehéz hét után, amikor semmi sem sikerült, elmegyek a scholára (gregorián gyerekkórus), és próba végére már úgy jövök ki a templomból, hogy senki se törheti le a kedvem. 

Az ifjúsági kórusban hatéves koromtól énekelek, és azt is nagyon szeretem, bár lényeges különbség a két stílus között, hogy az ifjúsági dalokat énekléstechnika tanulása nélkül is el lehet énekelni, és sokkal könnyebben átérzi az ember, mint a gregoriánt. Sokkal több tudás kell a gregoriánhoz és a klasszikushoz, emellett a dalok a feszültségoldás váltakozására épülnek, így nehezebb beleélni magad, de áldásosabb. Hogy miért? Mert a nagyobb kereszt több munkával jár és így több gyümölcsöt hoz. A gregorián pedig nagyobb kereszt, mint az ifjúsági énekek. 

Most már nem is tudom enélkül elképzelni az életem. Nemcsak a tőle kapott áldások miatt, hanem a hitem megvallásában is fontos szerepe van. Sokkal könnyebb kifejeznem Isten iránti szeretetemet énekkel, egyrészt mert az a lényem legmélyéből fakad, másrészt mivel akár egy egész templomot betölt, olyan, mintha könnyebben eljutna hozzá.