A zene, az ének az égiekhez való kapcsolódásnak nagyon fontos eszköze. Kájoni János szerint: Qui cantat bis orat, ki énekel, két annyit cselekszik, mintha imátkoznék.
Hálás vagyok, hogy Csíksomlyó szakrális terében élhetek. A kegytemplom kórusában énekelni mindig élmény volt. Akárhányszor felajánlással tettem, éreztem
az isteni jelenlétet; a felfele irányított éneklésben megtapasztaltam a zene felemelő erejét. Imádságként éltem meg a csíkszeredai Scholában való éneklést, ahol a közös és rám osztott szólóénekek felkeltették bennem az érdeklődést a bonyolultabb gregorián dallamok irányába. Ezért kérvényeztem, hogy a canto szakon gregorián éneklést tanulhassak Ványolós András irányításával. Egy-egy nehezebb dallam szabadon éneklése meditáció volt számomra, melyet csak az iskola csengője tört meg időnként.
Egészen kicsi koromtól fogva közel állnak hozzám a moldvai csángó, magyar népénekek és archaikus imádságok, melyek őseink hitvilágát őrzik. Mindig nagy kíváncsisággal hallgattam a katrincás nénik gyöngyszemként formált szavait, énekeit, akik féltve óvták ezeket a kincseket. Később tisztelettel énekeltem a tőlük tanult énekeket, melyeket nagy szeretettel adok tovább a kisgyermekeknek. Nagyon fontosnak tartom átörökíteni ezeket az értékeket. Ezzel a céllal készültek a három nagy ünnepkörhöz – karácsony, húsvét, pünkösd – kötődő énekeket, népszokásokat tartalmazó Szállásikra adja az Isten! és a Boldogasszony aranylapi zenés kiadványok. Ezen anyagok összeállítása, falvakon történő gyűjtése, majd betanítása mindig élmény volt. Őseink példáját abban szeretném követni, hogy Istenbe vetett bizalommal a nap és a hold járásának rendjébe igazítsam életemet, használva az ima, a meditáció eszközeit, „mert jobban kell az embernek a földön, mint Istennek a mennyben az imádság” (Iancu Laura).
Fotó: Ádám Gyula
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése