Világot vakoknak, termőföldet a sivatagoknak

A talentum és  a labor viszonyának jelenben élő távlatai
Jánossi Imre, szeminarista, Gyulafehérvár




Kontraszt vagy összehasonlítás? Javasolnám a távlatnyitást a végtelenben történő párhuzamosok találkozására, melyek nem másak, mint a tehetség és a munka viszonya. 






A talentum, melynek fogalomtárába egy ókori pénzegység vagy a tehetség is belesűríthető, a labor szó pedig egyszerre jelent munkát, kínlódást, szenvedést, vajúdást. Olvasóm bizonyára bólogat, hogy e kettő találkozásához


semmi értelme a végtelenre várni, de maradjunk annyiban, hogy várjuk azért egy kicsit…
A kemény munka (labor) problematikája, hogy produktuma aligha adhatja vissza mindazt, amelyet a tehetség maga szólaltat meg művészetben vagy profánban az evilágin túlmutatva. Ezzel nem azt mondom, hogy nem érdemes megdolgozni célokért, de akinek csuklójában van az a valami, amely visszatükrözi a végtelen arcát a véges bármilyen kifejezésmódjában, az minden bizonnyal hiteles sikerrel pengeti meg a lelkek gyakran ellágyult húrjait.
A tehetség (talentum) által birtokosa részesedett a Szép-Jó-Igaz árnyalataiból. Kiknek lírai sóhajai, egyedi hangja, muzikális kezei, különböző technikákkal készített képei emlékeztetnek életünk ki nem mondott és soha nem is gondolt létélményeire, azoknak tudatában kell lenniük azzal, hogy küldetésük van, tanúságot kell tegyenek a mindennapok emberei előtt egy nem mindennapos, zárt keretek és prediktumok nélküli létről. A szabadságról, a belőle áramló békéről és teljességről. Arról, hogy van, aki felforgatja az életet, és a gyönyör gyönyörét adja vissza színe látása által. Egyértelmű, hogy elrejtenünk nem szabad, mert e tettünkkel másokat fosztunk meg a nyitás esélyétől (lásd: Mt 25,13–30).
Küzdeni és keményen megdolgozni azért, amik lenni szeretnénk, emberségünk kiteljesedésének a lényege. Belénk oltott ösztön, melyet hajlamosak vagyunk idő előtt elaltatni. A gyorsan és kevés munka által megszerzett vagyon őrzése és státusszimbólumok (tech-szuperkütyük, beleharapott almával fémjelzett „létkönnyítő” segédeszközök, világmárkák ruhakölteményei, négy keréken közlekedő képzet-biztonságaurák stb.) fenntartása lett a védjegye a „munka” és a „tehetség” kombinációjának. Sajnos azonban a gyakran nem tisztességes módszerekkel megvásárolt és fenntartott látszat – bár mindenkit a földre terítve imádatra késztet – sosem látta meg az élet lényegi vonásait, arcok ráncainak történeteit, sem az egyén teljességét. A maga „szakralitása” szándékosan elkövetett lopás, mellyel csupasz voltát beöltöztette nagy eszmék és elgondolások soraiba. Időszerű a Jakab levél tanítása: a közösségbe belépő gazdag felé irányított figyelmünk végkövetkeztetése: Valóban volt esze, megdolgozott érte… Vajon?
Az igazi tehetségek önismeretükből fakadó alázata nem kirívó, hanem tükör Istenről. Valami másról, amit elfeledtünk, de általuk sejlik fel a vágy az igazi valóság iránt. Megdolgoznunk nem a tehetségért kell, nem is egzisztenciánkért, hanem önmagunk kiteljesedéséért, hogy azok által, akik tehetségükkel irányt mutatnak, célt érjünk, otthonra leljünk, beláthassuk és megérthessük létünk mikéntjét. Ne késztessen bennünket bánatra a tény, hogy nem vagyunk tehetségesek. Dehogynem! Dat Deus, cui vult… (Isten annak ad, akinek akar). Valamiben mindenkinek tehetségesnek kell lennie, de dolgoznia kell, keményen és tekintet nélkül. 

Nincsenek megjegyzések: