Ötéves a Fiatal vagyok és gondolkodom rovat







 „A gondolat is életet menthet...” (Milan Kundera), mert ha gondolkodunk és ezt felvállaljuk, azt jelenti, nem vagyunk közömbösek. Hisz a gondolat valóban életet menthet – közelebb visz önmagamhoz, nyitottá tesz a másik ember felé. Ezzel a mottóval indult ezelőtt öt évvel a Fiatal vagyok és gondolkodom ifjúsági rovatunk. Öt év alatt sok fiatal írt a rovatba, emellett sokan működtek közre valamilyen formában, akiknek munkáját ezúton is köszönjük. Az évforduló alkalmával kérdeztünk néhány fiatalt.




Felleg József
magyar nyelv és irodalom szakos hallgató
Kolozsvár/Szeged
Gondolkodónak lenni számomra azt jelenti, hogy megmutathatom a világnak, hogy fiatalként is képes vagyok mérvadó


véleményt megfogalmazni és azt alátámasztani, illetve kritikusan merem vizsgálni a kapott ismeretanyagot és hittartamot, így próbálva más szemszögből is látni. A Vasárnap az a közeg, ahol erre vallásos keretek között lehetőséget kaptam, bátorítást nyertem a korábban vázolt hipotéziseim kibontakoztatására.

  Veres Janka Eszter
teológia és gyógypedagógia szakos hallgató
Kolozsvár/Nagyvárad
A mai rohanó világban szerintem egy kitűnő erény gondolkodó fiatalnak lenni. Elmondhatom, hogy mivel két szakot végzek egyszerre, valószínű, hogy magamtól nem szakítanék időt, valamint motivációm sem lenne arra, hogy alkalmanként leüljek és elgondolkodjam az élet nagy kérdésein. Mindig boldogsággal tölt el, amikor megkérnek, hogy írjak egy cikket egy bizonyos témáról, ugyanis ilyenkor egy kicsit kikapcsolhatom magam körül a világot, és egy ideig elmerenghetek néhány fontos, megválaszolatlan kérdésről. Ilyenkor értékesnek érezheti az ember magát. Jó érzés látni, hogy ugyanúgy figyelembe veszik mindenki véleményét, nemtől, életkortól, társadalmi rangtól függetlenül, ugyanis annyi ember él a földön, és mindenki más „szemüvegen” keresztül szemléli a világot. Ugyanilyen tanulságos mások cikkeit is olvasni, hiszen ezek által tágulhat a látókörünk, valamint nagyon sokat tanulhatunk egymástól.


  Kocsik Zoltán
iskolalelkész, Temesvár
 Úgy érzem, nagy lehetőség ez a rovat, egyrészt azért, mert a fiataloknak alkalmuk van bizonyos kérdésekről elgondolkodni, saját véleményüket megfogalmazni, másodszor pedig fontosnak látom azt, hogy az egyház is meghallja a felnövekvő fiatal generáció véleményét. Az egyház így egészen közelről megtapasztalhatja azt, hogy hol szükséges hatékonyabban megmagyarázni a fiataloknak a dolgokat, Ferenc pápa gondolatát idézve, az egyház olyan, mint egy kórház, és feladata a lelki sebeket gyógyítani. A cikkeknek, melyeket a fiatalok írnak fiataloknak, katekézis, hittanóra jellegük is lehet, sokszor tapasztalom ugyanis, hogy a fiatalok vágynak a párbeszédre. Az újság magában hordja a társadalom véleményét és az egyház tanítását is, keretet adva a kettő dialógusára. Így az egyház tanítása aktualitást kap az emberek mindennapjaiban.






Nincsenek megjegyzések: