Fontos még a tehetség?

Szilágyi Norbert, hitoktató, Szatmárnémeti




Seneca a következőképpen vélekedik a tehetségről: Diligentia maximum etiam mediocris ingenii subsidium. – azaz: A szorgalom hatalmas támasz a középszerű tehetségnek is. Elgondolkodhatunk azon, hogy mi is a tehetség, ki számít igazán tehetséges embernek?




Lássuk be, a mai világban sokszor elég, ha jókor vagyunk jó helyen, más esetekben elég gazdag családból származni, és bármi elérhető. Ilyenkor elgondolkodunk Jézus példabeszédének


a relevanciáján a talentumokról, és talán jogosan tesszük, hisz a mai világban sokszor sem a szorgalom, sem a tehetség nem elég. Nyilván több mint kétezer év eltelt azóta és a világ nagyot változott. Ma már nem mindig kell a kemény és szorgos munka a tehetség háta mögé. A média ontja ránk a tehetségkutató műsorokat és a „tehetségesnél tehetségesebb” embereket.
Jelen helyzetben a legideillőbb mondás, a sok bába közt elvész a gyermek lenne. Egy fiatal zenész, színész vagy bármilyen más kompetenciájú egyén, ha nincsenek forrásai, könnyen egy szalagmunka mellett találhatja magát. De akkor mi lesz a tehetségével és a kitartó munkájával? Egy ismerősöm, amikor megkérdeztem, hogy mi a véleménye erről a témáról, a következőket mondta: „A kemény munkához nem kell tehetség, a könnyű munkához pedig tehetség kell”. Ha elgondolkodunk a kijelentésen, bizony igazat adunk neki.
Talán könnyen le lehetne zárni azzal, hogy az Istentől kapott tehetségünket kemény munkával kell fejlesztenünk és kész, de tudjuk azt, hogy ez sokkal de sokkal bonyolultabb jelen társadalmunkban. Nem elég egy innovatív gondolat vagy egy merész elhatározás, rengeteg munka és forrás szükséges, hogy álmunkat, tehetségünket sikerre vigyük. Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának végén a következőket írja: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál! ” Talán ez a mondat fokozottan érvényes, és életünkből nem hiányozhat az Istenbe vetett bizalom és ima, hogy mindaz amit elhatároztunk, amiért dolgoztunk, és amiben jók vagyunk, az ne egy elásott talentum legyen.
Emberként könnyen megfeledkezünk arról, hogy amink van, azt nem csak magunknak köszönhetjük, bizony Isten is kivette a részét belőle. Ezt viszont egoizmusunk kicsit nehezen tudja elviselni és ódzkodik hálát adni, pedig hálásnak kell lennünk mindenért, amink van, amit kaptunk – legyen az testi vagy lelki erő, anyagi vagy szellemi képesség. Minden, amit kaptunk, az nem csak a kemény munka gyümölcse, hanem Isten szeretetének a gyümölcse is.
Vegyük fontolóra Hay János gondolatait: „A tehetségnek része az az önerő, ami minden retorzió ellenére képes megmutatni magát. Ezt az ideát erősíti az a sok mostoha sorsú alkotó, aki az elemekkel is képes volt szembeszállni, hogy érvényre jusson. Ugyanakkor nem látjuk azokat, akiket elbuktattak a körülmények. Ráadásul nem csak a kimagasló adottságúakról kell beszélni, hanem az átlagosakról, akiknek szintén meg kéne kapniuk a képességeiknek megfelelő tudást. Róluk már végképp megfeledkezik a rendszer, és sajnos legtöbbször benne ragadnak a körülményeik zárványában. Ezért megvetem azt a társadalmi gondolkodást, irtózom attól az oktatáspolitikától, amelyiknek nem az az elsődleges, hogy mindenki az adottságainak legmegfelelőbb életutat kaphassa meg.”

Nincsenek megjegyzések: