Tegnap-holnap

Fábián Róbert, szerkesztő, Kolozsvár

A holnap olyan mint a tegnap, 

s a ma a tegnap mása? 

A történelem legfontosabb feladata a múlt  igazságainak megismerése, feltárása s annak csorbítatlan továbbadása.

Az, hogy mai ember  a mának énjébe épült kitörölhetetlen jegyeivel, kultúrájával, s világnézetével és a ma tudományos igényeivel vizsgálja a múltat, már magában hordozza a szubjektivitást.  A történelem nem ismétel. Emberek és események, helyzetek és irányok,s ami ott tolong országútján, mind megkapja az apokaliptikus fehér kövecskét, rajta az egyszeriség titokzatos neve (Jel 2, l7) – vallotta Schütz Antal. A természet viszont mintákra alkot. Ám nincs két egyforma hegy vagy völgy, mint ahogy nincs két egyforma ember sem. Az új ember viszont  a régi ember szenvedélyének, erényeinek, gyöngeségeinek, temperamentumának jegyeit hordozza magában, miközben a régire épít. Így gyakorta az új események, helyzetetek a régi toposzába sorolhatóak. Emberek, események, helyzetek, kihívások és megoldások így típusokba sorolhatók, s párhuzamok állíthatók fel.

Katolikus egyháztörténelmünk lineáris, olyan történelem, melynek kezdőpontja s célja van. A cél pedig értelmet adó valóság. Az alfa és az ómega között pedig Isten megváltó műve teljesedik ki. Ez a történelem viszont alkotóelemeiben nem csupán sikertörténetek, dicsőséges múltat felmutató kisebb történeket tárháza. Az emberi gyarlóság nem egyszer megmutatta borzalmait. A katolikus múlt felvállalása is viszont akkor kezdődik, amikor nemcsak ismerjük, hanem meg is értjük  az oksági kapcsolatokat, legfőképpen azokban az eseményekben, amikor a keresztény ideál nevében eleink hibáztak. Világuk, értékrendjük, gondolkodásmódjuk erősen befolyásolta tetteiket. Felvállalni egyházunk történelmét akkor tudjuk, amikor túllépünk a kezdő iskolás ok-okozati fejtegetéseken. Hogy csak egy példával éljek: gyakorta a keresztes háborúk tárgyalásakor hajtogatják, hogy „meg kellett védeni a keresztény Európát”, s elfeledik azt is elmondani, hogy az ezredforduló után nyugat népessége mennyire növekedett, s miként is néztek ki az örökösödési szokásjogok, törvények, melyeknek következményeként a harcosok csoportjai (azok az ifjak, akik nemesi családba születtek, de nem voltak elsőszülöttek, s nem örököltek) új megélhetés után néztek, azaz olyan harc volt ez, melyre „köpönyeget” kellett szőni. Vagy sokszor elfeledjük azt is elmondani, hogy az első és a nyolcadik keresztes hadjárat közötti időszak több mind száz esztendeje alatt csak „hidegháború” volt a keresztények és a muszlimok között. A hibák meg nem értésének több oka lehet. De amikor az ember nem közvetetetten érintett, akkor is hajlamos a fekete-fehér látásmódra. Arra, hogy nem lássa, minden kor termett, ha mást nem, akkor tanulságokat. Ilyenkor nem akarjuk látni, hogy feketén és fehéren túl ott a színes, hisz értékteremtés minden korban volt.  

 Nem azt tartom a legfontosabbnak, hogy a történelem hibáiból tanuljunk, annak szlogenje alatt, hogy pontosan ugyanazok a tettek még egyszer ne történjenek meg, hanem megtanuljuk, melyek a régi események  újra meg újra megismétlődő rubrikái, s azokból tudjuk a rosszat úgy kirostálni, hogy kerülni tudjuk azokat.