Szeretnék őszinte barát lenni

Szenderszki Henrietta, diák
Szent László Római Katolikus Iskolaközpont, Nagyvárad

 
Igazán őszinte emberekkel találkozni nagy kincs, hiszen ez azt jelenti, hogy valaki képes bátran felismerni, kifejezni, elmondani az érzéseit, gondolatait. Képes helyesen értékelni egy helyzetet, nem elferdítve az igazságot. Őszinte ember számomra az, aki felvállalja a véleményét, és az alapján cselekszik. 


Az őszinte ember sebezhetővé válik, mert meg meri mutatni gyenge oldalát. Ma mindenki erősnek, tévedhetetlennek akar látszani, színészi jelmezben jelenünk meg mások előtt, félünk megmutatni lelkünk belsejét, mert félünk a támadásoktól. Pedig Isten nyitott, érzékeny szívet kér tőlünk.
Véleményem szerint, első sorban önmagunkhoz kell őszintének lennünk. Tudnunk kell, hogy kik vagyunk, mit akarunk, milyen elveink vannak, melyek a  gyengeségeink, mert ez által  másként tudunk viszonyulni másokhoz.

 Ha őszintén élünk, akkor elfogadjuk az igazságot, mert tudjuk, hogy ez teheti igazán szabaddá az embert. Az igazságot sokszor elhallgatják az emberek különböző okokból, de előfordulhat az is, hogy valaki nem meri elmondani a véleményét, nem mer őszintén beszélni, mert fél más lenni, vagy fél attól, hogy az igazságával megsért valakit. Félünk az igazságtól. Nem merünk szembenézni vele.

Pedig az őszinteségben saját magunkat adjuk minden élethelyzetben. Az őszinteség számomra nagyon fontos a kapcsolatok terén: a családban, a barátságokban, Istennel és önmagammal. Őszinteség nélkül nem jöhet létre erős, bizalmon alapuló emberi kötelék. Nekem sokat jelentenek az őszinte beszélgetések a szeretteimmel, egy mosoly, egy gesztus, egy őszinte baráti érdeklődés. Egy számomra fontos ember, ha nem őszinte velem szemben, akkor képmutatása bántó. Jézus is hányszor korholja az evangéliumokban a képmutató farizeusokat. Nem tetszik neki a viselkedésük. Mesterkélt.

Mahatma Gandi mondta, és ez szinte minden nap az eszembe jut, hogy: „Te légy a változás, amit látni szeretnél a világban”. Ebből következik az, hogy ha jót akarok látni, akkor először nekem kell jót tennem, ha őszinteséget várok el valakitől, akkor nekem kell először őszintének lennem.

Az őszinteség elengedhetetlen ahhoz, hogy igazi, Istennek és embernek tetsző életet éljünk. Jézus azt mondja eljön majd az az idő, amikor „… lélekben és igazságban fogják imádni az Istent”. 
Nagyon várom!



1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az őszinteség nagy kincs. Tetszik amiket írtál. S egyetértek azzal is, hogy elsősorban őszintének önmagunkhoz kell lennünk, s aki igazán őszinte tud lenni önmagához az mással szemben is az tud lenni. Viszont ha az őszinteséget úgy látom, mint azt az emberi tulajdonságot, amely szorosan összefüggésben áll az igazsággal, akkor .......hát az őszinteség, mint akár az igazság is relatív dolog lesz.