A magas válási statisztikára utalva azonban sokan
mondják, hogy nem érdemes megházasodni, jobb nem tenni életreszóló ígéreteket
egymásnak. Ebből olybá tűnik, mintha a házasság egy
szerencsejátékhoz lenne
hasonló, ami körülbelül egyenlő eséllyel sikerülhet vagy kudarcba fulladhat. A
pszichológia arra hívja fel a figyelmet, hogy a házasság nem lutri, hanem egy
nagyszabású közös alkotás, és hogy ez mivé alakul, az jórészt kettőnkön múlik.
A jó házasság a tudatos, érett párválasztással kezdődik. Ebben fontos szerepe
van az önismeretnek: ha kiforrott identitással rendelkezem és tisztában vagyok
értékrendemmel, szükségleteimmel, céljaimmal, akkor van elképzelésem arról is,
hogy milyen embert szeretnék magam mellé. Az udvarlás időszakában, amikor
rózsaszín szemüvegen át nézzük egymást, fontos arra is gondolni, hogyan látom
magunkat tíz, húsz, harminc év múlva, talál-e az értékrendünk,
összeilleszthetőek-e céljaink, terveink, álmaink, tudunk-e beszélgetni
egymással stb.
Amennyiben kimondjuk a boldogító igent, felmerül a
kérdés, mit tehetünk azért, hogy házasságunk tartósan boldog legyen. Az egyik
legismertebb házasságterapeuta szerint a jó és tartós házasság alapja a
barátság. Szerinte a vonzalom hosszú távon nem elég egy házasság
fenntartásához, mert ha idővel csökken, a kapcsolat kiüresedik. Meg kell
találnunk egymásban a barátot, hisz a barátainkkal szeretünk időt tölteni, közös
tevékenységeket végezni, ott vagyunk mellettük a bajban, szépen beszélünk
velük. Mindezeket a gesztusokat gyakorolnunk kell a házastársunkkal is, és ez
megerősíti köztünk az összetartozás érzését, valamint visszahat a testi
vonzalomra is.
Konfliktusok persze minden kapcsolatban vannak, és ez
önmagában nem probléma. A kérdés az, hogyan kezeljük a felmerülő problémákat,
nézeteltéréseket. Az alapelv, hogy vitatkozni szabad, sőt kell is időnként,
amíg nem megy át egymást maró veszekedésbe. Thomas Gordon módszere megtanít
arra, hogyan kommunikáljuk egymással sértettségeinket én-közlések formájában,
úgy, hogy az ne legyen bántó a másik számára, míg a partnerem gyakorolja a
beleérző meghallgatást. Az ún. erőszakmentes kommunikáció nem jön
automatikusan: ez egy készség, amit érdemes elsajátítani, ha máshol nem, a
párterápia során.
Egy másik irányzat szerint a házastársi konfliktusok fő
oka, hogy a felek irreális elvárásokat támasztanak egymás irányában, és ezeket
ráadásul abszolutisztikus követelések formájában fogalmazzák meg: „Ha szeret a
házastársam, mindig rendelkezésemre kell álljon, amikor igénylem”, „A
házastársam mindig szépen kell beszéljen velem” stb. Persze ha dogmatikus
követeléseink nem teljesülnek, csalódottak leszünk és a másikat kárhoztatjuk
érte. A kognitív terápia megtanít arra, hogy irreális elvárásainkból engedjünk
és igényeinket megengedőbb formában fogalmazzuk meg, például: „Szeretném, ha a
párom mindig kedves lenne velem, de ha néha nem így van, még nem dől össze a
világ”. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy tudatosan meg kell
próbálnunk pozitív gondolatokat táplálni a párunkkal kapcsolatban, gyarlóságai
helyett fókuszáljunk értékeire, erényeire, mert a gondolataink fogják
meghatározni, hogyan érzünk vele kapcsolatban.
Időnként minden házaspárnak szembe kell néznie
kisebb-nagyobb problémákkal. Néha akár komoly krízisbe juthat egy házasság,
amikor felmerül, együtt vagy külön folytatják-e. A megpróbált idősebb házasok
letisztult szeretete azonban példa arra, hogy minden krízisből van kiút, sőt a
kapcsolat fejlődését szolgálhatja, ha megvan mindkét félben legalább szikrányi
vágya a helyrehozatalnak. Minden párt, aki válságba jutott, de van még bennük
egymásra kimondott „igen”, arra biztatnék, hogy merje szakember segítségét
kérni, mert a házasság olyan közös alkotás, amiért érdemes bármilyen áldozatot
meghozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése