A (testi) halál ellen

Rajka Mária, orvostanhallgató, Kolozsvár

... nem lehet tenni semmit.

És mégis. Az orvostanhallgatót első tanulmányi éveivel kezdődően arra tanítják, mennyire fontos, hogy ismerje az újjáélesztés lépéseit. 

Hogy abban az esetben, amikor erre szükség lesz, segítséget tudjon nyújtani. Mert ha látszólag az emberi élet a végéhez ért, még lehet tenni valamit az ittmaradás érdekében. 

A tanatológia (a halál, haldoklás tudománya) meghatározása szerint: A halál az életfunkciók (légzés, keringés, agyműködés) visszafordíthatatlan megszűnése, melynek következtében a sejt metabolizmusa is leáll. Orvostani szempontból tehát két részre bontható a halál fogalma: a klinikai és a biológiai halálra.

A klinikai halál az élet és a biológiai halál közötti átmenet. A légzési és szív-ér rendszeri működés megszűnése jellemzi. Ilyenkor meg lehet próbálni az újjáélesztést a szívmasszázs, mesterséges lélegeztetés segítségével.

Öt perc klinikai halál után azonban megindul az agysejtek struktúrájának irreverzibilis átváltozása és beáll a kóma, a cerebrális halál. A test vegetatív funkciói ekkor még egy ideig mesterségesen (intenzív ellátás mellett) fenntarthatóak.

A visszafordíthatatlan elhalálozás a biológiai halál, amely a sejtek szintjén mérhető, ezek kihalását az oxigénhiány adja.

A test pedig kihűl...

Az orvos szempontjából a halál nem egyszerű, mert tenni akarunk ellene. Ugyanakkor bizonyára másként nézünk rá mint legtöbben, mert tudományként vizsgáljuk.  Miértjeivel foglalkozunk, és megelőzni próbáljuk. Csak, igaz, vannak  határaink.

A sebészet tanárom szerint az orvostudományban soha nincs csak egy út. Viszont ő állapította meg a következőket is: „Az élet azért szép, mert ami elkezdődik, egyszer be is fejeződik.”